Kulturális sokk ért kedd este, amikor a Duna TV-n megnéztem a Gyermekkorom égboltja című nagyjátékfilmet, amely a közmédia ajánlása szerint a „Kazah Köztársaság Elnöke – N. A. Nazarbajevnek gyermek- és ifjúkoráról szól, a film alapjául az elnök írásai szolgálnak, tehát valóságos eseményekre épül”.
És valóban. A Nazarbajev diktátor visszaemlékezésein és kommentárjain alapuló, eredeti kazah nyelven, magyar feliratozással sugárzott csaknem kétórás alkotás a legsúlyosabb sztálinista személyi kultuszt idéző stílusban mutatja be a Nagy Vezér születésének, gyermek- és ifjúkorának mára történelemmé vált pillanatait, azt, ahogy édesanyja álmában a Kaszpi-tenger mélyén ezüsttel díszített puskát talált, amely az álomfejtő szerint azt jelentette, hogy fia születik, akinek hosszú, igaz harccal teli élete lesz. Ahogy már csecsemőként mindenki előtt megérezte a farkasok közelgő támadását családja birkanyája ellen, és ahogy kisgyermekként legyőzte a kirgizeket a lovasversenyen. A film eposz első része azzal fejeződik be, hogy a kamasz Nazarbajev fehér lovon vágtat az örökzöld kazah sztyeppéken, miközben a mostani Nazarbajev a Kazahsztán feliratú elnöki repülőgépének ablakából tekint le országára, s közben azt mondja: Az égbolt megtanít bennünket arra, hogy becsüljük meg az emberek bizalmát, és szolgájuk a hazát. Ilyen ő, gyermekkorom égboltja.
Várom a folytatást. Ahogy történelemmé nemesítik Nazarbajev felkapaszkodását a helyi kommunista párt első titkári posztjára, majd ahogy ezt a despotát a Szovjetunió széthullása után tartott valamennyi választáson egyedüli jelöltként, a szavazatok csaknem száz százalékával elnökké emelik, ahogy vaskézzel irányítja az országot, börtönbe záratja az ellenzéket, és korlátozza a szólásszabadságot. Bizonyára fontos epizód lesz a filmeposzban az is, hogy 2012 májusában fogadja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki eztán a keleti nyitás politikája újabb jelentős sikerének tartja a Kazahsztánban tett látogatását.
