Rohadtul nem érdekelnek a szempontjaik. Az elveik, az érdekeik, a számításaik. A magyarázataik, az érveik, a logikájuk. Az ellenzék négy normális pártja egyetlen dologra lenne hivatott, orbántalanítani Magyarországot. Faluról falura, városról városra haladva deviktorizálni minden települést. Ugyanis minden egyes, a jelenlegi miniszterelnök és kegyenceinek uralma alatt eltöltött nap rontja az ország és lakói, köztük a gyerekeink esélyeit a jobb, méltóbb, értelmesebb életre.
A pártok azonban, úgy tűnik, most is taktikáznak, helyezkednek, manővereznek. Nehogy közülük egyik vagy másik egy picivel is jobban járjon, mert akkor 2018-ban majd biztosan diktálni akar, vezetőjét előre kell engedni a közös, koordinált vagy akármilyen listán. Egzisztenciális küzdelmet folytatnak – a saját egzisztenciájukért. Közben elfeledkeznek arról, hogy nemcsak a kormányfőnek és minisztereinek, de ellenzékiként nekik is a közjót kellene szolgálniuk. Az nem mentség, hogy a hatalmon lévők se szolgálják. Attól még ennek kéne a szemük előtt lebegnie, nem annak, hogy majd egyszer, ha valamilyen csoda, véletlen vagy természeti kataklizma nyomán ők kerekednek felül, melyikükből mi lesz.
Ha így folytatják, egyikükből se lesz semmi, legfeljebb politikai zombi. Élőhalott: jár-kel, forgatja a szemét, tátog a szájával, de akinek esze van, az nagy ívben kikerüli. Tanulhatnának a történelemből, a saját eddigi pályájukból, de nem tanulnak. Sose hiszik el, hogy velük is ugyanaz fog történni, mint az összes többivel, aki a királykisasszony kezéért és a (fele) királyságért bemerészkedik a sárkány barlangjába: győz vagy ott pusztul. Nem, meg vannak róla győződve, hogy ép bőrrel megússzák azt is, ha nem győznek. Legfeljebb pörzsölésekkel, karcolásokkal térnek vissza, végül is minden mehet tovább, mint előtte.
