galéria megtekintése

Délibáb

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 28. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Marci július elején indult útnak. Úti célja Norvégia, egyben Európa legészakibb pontjának elérése volt. Túrabiciklijén félmázsás rakománnyal, unokatestvérével együtt becsülettel megbirkóztak a majd négyezer kilométeres távval, regénybe illő kalandok után elérték Nordkappot, s most éppen lefelé csorognak – de nem hazafelé.

Nem volt napjuk, hogy ne futottak volna bele legalább egy magyar turistába vagy vendégmunkásba. A sarkkörön túl egy izlandi cégnek dolgozó komplett magyar brigád norvég területen építette az alagutat, a tengerparti Altában pedig magyar geofizikusok kutatják az olajat immár évek óta. Magyarok mindenütt vannak. Még a hazai statisztikában is, akárhol legyenek. A számokat nemcsak ők, hanem a több százezer közmunkás is torzítja, olyan statisztikai mutatókkal megörvendeztetve a kormányt, amelyek ugyan hitelesnek tekinthetők, de valósnak aligha.

Az uniós módszertan – amelyre hivatkozhatnak – úgy rossz, ahogy van, egyetlen előnye, hogy egységesen rosszul kezeli a munkaerő-piaci folyamatokat, így legalább az összehasonlításban nem téved sokat.

 

Ilyentájt rendszerint feltűnik a közszolgálati tévé képernyőjén Czomba Sándor munkaügyi államtitkár – vagy ha túl jó az adat, akkor maga a miniszter –, hogy elmagyarázza a számokat, de nem azt, ami mögöttük van. A sikergépezet, azaz a kormány minden eszközt bevet ahhoz, hogy a „munkaalapú társadalom” talapzatára megfelelően stabil felépítményt szerkesszen: itt adót csökkent, ott támogat, amott munkahelyeket teremt.

Az más kérdés, hogy mindezt mennyire ésszerűen és mennyire drágán teszi. Egy kormánytámogatással készülő, tegnap bejelentett beruházás minden egyes álláshelye 12 millió forintba kerül, s e téren is egyre húzósabb számokkal találkozunk.

A versenyszféra munkahelyteremtő képessége, de főképp a hajlandósága nagyban függ attól, hogy mennyire kiszámítható a gazdasági környezet, és a kormány mennyire és főképp mennyivel támogatja a terveiket. A számokhoz szokott embernek azonban nehéz bármit kezdenie azzal, amit Czomba Sándor ex cathedra kijelent, vagyis hogy a foglalkoztatási helyzet javulása „túlnyomórészt” a versenyszférához köthető, amikor azt látja, hogy az elképesztő méretűre hizlalt minisztériumok gálánsan megfizetett hivatalnokgárdái élő példaként mondanak ennek ellent.

Normális országokban éppen az állami szféra karcsúsítása folyik – persze lehet, hogy ez is csak egy ócska illiberális trükk, amelyet a még köztünk rejtőzködő szabad demokraták terjesztenek.

Marci fiam útitársával eközben Trondheim felé kerekezik az itthon meg nem kapott munkalehetőséggel a hátizsákjában, és baromira nem érdekli, amit Czomba Sándor szónokol arról, hogy a súrlódásos szint, azaz 300 ezer alá csökkentik a munkanélküliséget, meg hogy a közmunka helyett egyre inkább a versenyszféra lesz a növekedés motorja. Azt mondja, Norvégiából tényleg nem érteni a magyarokat, meg hogy északi fényt már látott, délibábot viszont nem kerget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.