Tegye fel a kezét, aki már hallott a „behajtási költségátalányról”. Én korábban biztosan nem. Most már tudom, bűzhödt, nyálkás, kafkai bürokrataméregről beszélünk, olyan, amilyennek hangzik. Csak eddig meghúzódott valahol a magyar joganyag mélyén. A lényege, hogy e címen minden késve fizető cégre számlánként 40 eurót lehet terhelni, mégpedig egy évre visszamenőleg. A kifejezés az üzleti levelek fenyegető pontjai között bukkan fel, vagy amikor az adós törölni kéri a tételt.
Eddig nem volt szokás élni a lehetőséggel. Az unió, a szabály forrása, jót akar: időbeli fizetést. A norma azonban kevéssé vádolható részletgazdagsággal. Így a 40 euró nem függ se az elmaradás összegétől, se időtartamától, se az adós anyagi helyzetétől. Tiszta szerencse, hogy a nagy tömegeket kiszolgáló közműcégek nem éltek (vissza) a lehetőséggel.
Eddig. Egy márciusi, a közfigyelmet elkerülő törvénymódosításra hivatkozva a Tigáz most elkezdett felszámítani szerinte érintett ügyfeleinek csúszásonként 12-13 ezer forintot. Ilyen esik be most a szolgáltató területén működő összes, a fizetéssel az elmúlt évben akár csak egy napot is késő varrodába, óvodába, cipészhez. Talán nem függetlenül attól, hogy az olasz hátterű szolgáltató a rezsicsökkentés miatt októberig átadja a gázszolgáltatást az államnak. Minden mindegy hát? Ez azért hányattatásaik ellenére se vet jó fényt a nyugati cégkultúrára. Ráadásul a multi áthágni látszik a törvény határát, mivel olykor magánszemélyek is kapnak tőlük százezres fizetési szeretetcsomagot. Ami tilos. Ezt a cég se tagadja, de hát értsük meg, adatbázisuk lötyögős, így ha ezt valaki nem fizeti ki, sebaj. Az egyszeri Tigáz-fogyasztónak tehát alighanem érdemes mihamarabb elmélyednie a behajtási költségátalány bugyraiban, hogy kiszűrhesse szolgáltatója próbálkozásait.
