galéria megtekintése

Cser Ágnes odalibben

9 komment


Doros Judit

Ha valakinek kétsége lett volna eddig afelől, hogy Magyarországon kultúrnemzetek módjára intéződnek-e a közügyek, az egri kórház cafeteriamegállapodásának megkötése után nem lesz benne a kételynek még a szikrája sem.

Történt, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) öt dolgozó nevében pert indított azért a pénzért, amelyet a (történetesen fideszes) megyevezetés által kinevezett kórházigazgató egy tollvonással elvett a dolgozóktól. Az éhbérért foglalkoztatott ápolónőktől, a még kevesebbért túlterhelt takarítóktól és a jól-rosszul kereső orvosoktól is. Több mint ezerháromszáz embertől.

A pert megnyerték, a kórház fizetett. Az MSZSZ pedig tovább ütötte a vasat, elvégre az a pénz nemcsak annak az öt embernek, hanem a kórház többi dolgozójának is jár. Nem kegy, nem alamizsna.

 

Juss.

Ezért valódi érdekképviselet módjára szisztematikusan kezdték felépíteni a taktikát, amellyel a többiek számára is megszerzik e járandóságot. Tárgyaltak a kórház vezetőivel, nagygyűlést rendeztek a dolgozóknak, ahol azonnali jogi segítséget is kaphattak ügyükben. Felajánlották a kórháznak a részletfizetési lehetőséget, s írtak Orbán Viktornak is, miszerint nem akarnák ők anyagilag bedönteni az intézményt, álljon inkább helyt a költségvetés a kórházért. Elvégre az a 350 milliócska, amit ki kellene fizetni, alig egy stadionöltözőnyi összeg, tesszük hozzá mi.

Süket fülekre találtak. Orbán nem válaszolt, a kórház továbbra sem fizetett.

Jó érdekvédő módjára – akit ha kidobnak az ajtón, bemegy az ablakon – a Magyar Szakszervezeti Szövetség az egyetlen helyes utat választotta: perek százait indította el. Elnökük, Székely Tamás látványos külsőségek között vitt be több ezer oldalnyi periratot a járásbíróságra. Ez végre elérte a döntéshozók ingerküszöbét, s hétfőn késő este bejelentették: megszületett a részmegállapodás, a kórház hajlandó a követelések egy részét – nagyjából az egyötödöt – teljesíteni. Fizetnek.

Meglepetésre azonban ezt a megállapodást nem egyedül az eredményt kiharcoló szakszervezet vezetője írta alá. Az a Cser Ágnes is pulpitusra libbent, akinek szakszervezete viszont az egri kórházi dolgozóknak csak töredékét képviseli, s aki az eddigi „cafeteriaharcot” leginkább messziről figyelte. Például Brüsszelből, amelynek egyik testületébe, az Európai Gazdasági és Szociális Tanácsba maga a kormány delegálta. S most, a siker pillanatában ő feszít győztesként, az ő arca sejlik majd fel minden ápolónő előtt, amikor megérkezik végre a számlájára a régóta várt pár tízezer forint. Amiről persze Cser Ágnes még pikírten megjegyezte: az nem jár, csak adható. Egy közleményben pedig azt olvassuk, hogy Nyitrai Zsolt ország­gyűlési képviselő jelenléte és közreműködése nélkül még ennyire sem mozdultak volna elő a tárgyalások.

Amit ha lefordítunk népnyelvre, annyit tesz: a honatya „kijárta” nektek a cafeteriát, örüljetek. Két év múlva lehet rá szavazni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.