Milyen jó lenne azzal kezdeni, hogy a hídfő kőoroszlánjánál állt Karesz, Marci és Z., de ennek a hídnak valójában nincs is oroszlánja. Sajnos. Úgyhogy csak álltak a híd pesti végénél a napfényes őszi délutánon. Mind ugyanarra gondoltak: a kávéra, amit mégiscsak meg kellett volna inni indulás előtt.
– A budai oldalon már látszik a gyülekező tömeg. Az ellenzék ma megmutatja, mire képes! – kaptak el egy foszlányt az éppen melléjük érő riporternő mondatából, aki kerékpáron suhanva tudósította a rádiót a hamarosan kezdődő tüntetésről. Miután akrobatikus mozdulattal kitértek a biciklije elől, Karesz megjegyezte: ő is pont attól tart, hogy most aztán meglátják, ki mire képes.
A budai oldalra érkezők kezébe aktivisták nyomtak feliratos golyóstollat, amit a későbbiekben hol a levegőbe kellett emelni a támogatás jeleként, hol pedig a ki- és bekapcsolás csattogó hangjával fejezhették ki érzelmeiket a demonstrálók. Miután a szervezők – a kis egységbe tömörült pártok, meg azok, akik követelték tőlük a nagy egységet – nem tudtak megegyezni, hogy a „Kormányváltás”, esetleg az „Összefogás” kifejezés szerepeljen-e a tollakon, valamint arról sem, ki legyen a miniszterelnök-jelöltjük, végül a „Kormányfőfogás” szlogen mellett döntöttek. Marci javasolta, hogy aki tíz tollat összegyűjt, kaphasson egy erős eszpresszót. A zsebkendőnyi területen szorongva éppen Z. oldalába nyomta könyökét egy úr, aki a másik kezére zsebrádiót erősített egy befőttes gumival. Z. így jól hallhatta a Soroksári úton kerekező tudósító mondatait arról, hogy kellő távolságból nézve milyen nagy az összhang a budai rakparton.
