galéria megtekintése

Családbarátnak ne!

2 komment


F. Szabó Emese

A nok a harmadik nagyszerű újlakás-építést gerjesztő pillér, amelyet a kormány/Fidesz kitalált. Lendüljünk túl azon, hogy az ember életé­ben kulcsfontosságú döntést, vagyis a lakásvásárlás körülményeit alapvetően befolyásoló ügyeket nem feltétlenül egy délután, egy fröccs elfogyasztásának ideje alatt kell kitalálni, beterjeszteni és megszavazni. Mert nem is ez a legnagyobb baj.

Tavaly kevesebb mint kilencezer lakás épült, ami képtelenül kevés. Nem is a régmúltban ennek tízszerese volt a trend, ám akkora fejlesztés már bizonyosan nem lesz. De a mostaninak akkor is a többszöröse kell, hogy ne rohadjanak a fejünkre a városaink. Ezért a sokszor emlegetett csodafegyver, az áfacsökkentés egyszerű és azonnali, de nem átütő erejű könnyítés volt.

Ennél több kell. A családok kormánya szintet lépett, jött a teljesen érdektelen szocpolbővítés után a csok és a nok. A szocpol filléres sztori volt, nem is csoda, hogy nem taposták agyon egymást az emberek néhány százezer forint támogatásért.

 

Akár a csokot, akár a nokot nézzük, az látszik, hogy a kormány elképzelte a mintacsaládot, hogy annak kedvezzen, de nagyon. A mintacsalád megérdemli, hogy új lakásban nevelje a gyerekeit, ne valami csótányos, penészes, ne adj' isten paneltechnológiával előállított földi purgatóriumban. A mintacsalád sok gyereket nevel, vagyis a társadalom elemi érdeke, hogy az állam hozzájáruljon a boldogulásukhoz. Elvégre ők pörgetik majd a GDP-t, az ő gyerekeik lesznek az ország felvirágoztatói.

Hogy hány ilyen család van, azt valószínűleg nem számolták össze, már azért sem, mert erre aligha volt idő az alatt a feltételezhetően két nap alatt, amíg összerakták a törvényszövegeket. Persze annyira nem lett volna nagy munka, talán egy dupla kockás papírra is ráfért volna a lista.

Mert ne legyenek illúzióink, nem lesznek túl sokan, akik ki tudnak csengetni 30-40 millió forintot egy új lakásra – van, ahol elég lesz 25 is talán, de a gyerekek közös szobában alszanak. Ha csak a nok szabályozásából indulunk ki, ezt a tételt tíz év alatt kell előteremteni egyenlő részletekben. Ez még akkor is erősen irreális egy átlagcsalád számára, ha a használt lakásukat is beáldozzák. Anélkül nagyjából 150 ezer forintot kell befizetni tíz éven át minden hónapban.

Valójában tehát arról van szó, hogy a kormány által elképzelt családok majd igen jól járnak az ingyenpénzzel, ők majd pörgetik ezerrel az újlakás-bizniszt, benne lesznek a híradóban, elmondhatják, milyen remek is a rendszer. Azok pedig, akik nem tudják kifizetni a hirtelen gerjedt roham miatt elképesztően megdrágult új lakásokat, talán beköltözhetnek a mintacsaládok által hátrahagyott lelakottakba. Már ha kapnak hitelt.

Persze lehet ezt így is csinálni. Csak ne hívjuk családtámogatásnak. Hívjuk az új elit megerősítésének, a színvonalas fogyasztás támogatásának, hívjuk természetes kiválasztódásnak vagy bármi másnak, csak családtámogatásnak ne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.