Az Európai Unió azt szeretné, ha a török hatóságok megállítanák a menekülteket a török határon. Gyengéden vagy erőszakkal, de meggyőznék őket, hogy az EU, különösen Németország megtelt. Addig is az Égei-tengerre küldtek pár NATO-hadihajót, hogy fordítsák vissza a kétségbeesetten Európa felé igyekvőket. Ezekkel viszont az egyébként NATO-tag török fél nem hajlandó együttműködni, miközben naponta több nyilatkozatban biztosítják az EU-t, hogy készek az együttműködésre. Török ármány ez, vagy valami más. Az EU számára a menekültáradat már-már megoldhatatlan belső probléma. De Törökország is mély belső krízisbe süllyedt ugyanezen ok miatt.
A török Szíria-politika sikertelen, ahogy kurd politikájuk is csődöt mondott. Összeomlott Recep Tayyip Erdogan rendszerének szomszédsági politikája. Nincs remény arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt képesek lennének kipenderíteni a hatalomból. Márpedig így a menekültek Törökországban maradnak. Legalább kétmillió emberről lehet szó. Letelepítésükre képtelenek. Ehhez az EU-támogatás sem elegendő. Az Erdogan-politika sok téren nem működik. Ellenségesek a szomszédok, az országban új polgárháborús hullám készül, s a szövetségesekkel sem javul a viszony. Egy ilyen partnernél kellene elérnie az EU-nak, hogy változtasson magatartásán. Ráadásul az ország egyszemélyi vezetője öntörvényű ember. Kemal Kilicdaroglu – a legnagyobb ellenzéki erő, a balközép Köztársasági Néppárt vezetője – szerint Erdogan narcisztikus személyiség. Törökország tehát vezetési válságban is van. A bel- és külpolitikai gondok közepette ez szinte megoldhatatlanná teszi a sürgős ügyeket.
A hétfői csúcson az EU-nak komoly engedményeket kell tennie. Először is el kell ismerni, hogy Törökország erején felül költött a menekültek ellátására, és hozzá kell járulni a további költségekhez. Sokkal nagyobb mértékben, mint eddig, ha azt akarja, hogy a menekülők ne meneküljenek tovább. Erdogannak sikerekre van szüksége, ez növelné az együttműködési készségét.
