Lehetne mást is válogatni. Bő a termés.
1.
Rettenetes tragédia a kaposvári trafikoslány meggyilkolása, de persze mindig és mindenütt előfordulnak ilyen rémtettek. Benne vannak ebben a szociális feszültségek, a perspektívahiány, az érzelmi sivárság és még sok egyéb. A hatalom reflexszerűen tárgysorozatba vesz minden közfelháborodást kiváltó devianciát, igyekszik részvevőnek és tetterősnek mutatkozni, az ellenzék pedig igyekszik befeketíteni azt a rezsimet, amelyben ez megtörténhet.
A miniszterelnöknek ilyenkor mindig a halálbüntetés jut az eszébe. Az össznépi düh szekerére kapaszkodik, kivált, amikor vissza kellene szereznie a Jobbikhoz bitangoló szavazóit. Az állami emberölés mellett felhozható érvek persze gyengék, és összeroppannak a tények súlya alatt. Nem igaz, hogy elrettentő hatása van. Fél évszázada nem volt olyan kevés gyilkosság Magyarországon, mint 2012-ben. Halálbüntetés esetén egy bírói tévedés végzetes lehet, mint lett volna például Mór esetében (Orbán akkor is ezt propagálta).
A kormányfő mostani haknikörútján mindenütt ígér vagy mond valami bombasztikusat. Pécsnek ez jutott: „A halálbüntetés kérdését Magyarországon napirenden kell tartani, és tudatni kell, hogy semmitől sem riadunk vissza.” Az álságos dramaturgia az EU gyors és viharos reagálása nyomán szinte azonnal lelepleződött: kiderült, eszünk ágában sincs a halálbüntetést bevezetni, csak vitatkozni akarunk, azt pedig senki sem tilthatja meg nekünk. Márpedig ez a kormány imád a néppel megvitatni ezt-azt. Nem szakadt le az ég akkor sem, amikor bejelentették a migrációval kapcsolatos, alattomos kérdésekkel teli nemzeti konzultációt – mert „mi minden fontos kérdésben a néphez fordulunk”.
Legalábbis ha sejthető a kurzus szándékait megerősítő válasz. Márpedig idegenutálatból, mint a legfrissebb felmérés bizonyítja, jól állunk, s akadt olyan polgártársunk, aki szívesen tenné nyilvánossá a kivégzéseket. Az EU-tól kapott sallerek Orbán híveiből jobbára elismerést váltanak ki, a nagyobb brüsszeli ütések elhárítására pedig majd Vonáékra böknek: ezt akarjátok?!
2.
A Quaestor-történet kormánypárti interpretálása azonnal ráhangolódott a sztereotip közvélekedésre: ne bízz a szőke lányokkal és luxusautókkal furikázó brókerekben! Az üzenet egyszerű, és mélyen kapitalizmusellenes. Holott maga az ügy: állatorvosi ló, amelyből a kormány lassacskán egész ménest tarthat. Az első fázisban konokul ismétlik a „szocialista brókerbotrányról” szóló szentenciákat, aztán jön a monstre kártalanítás hősi eposza. Ilyenkor örök kérdés, hogy mekkora léket vágnak a közvéleményben a napról napra előkerülő információk: hogyan kerültek közpénzek a Quaestorhoz, miként császkált szabadon hetekig Tarsoly Csaba, miért lehetett a különböző minisztériumok, önkormányzatok szíve csücske a cég, hogyan ébresztett fel egy elfelejtett vizsgálatot a kormányzat kápója, a Kehi?
Orbánék a politikai kárt azzal akarják mérsékelni, hogy kivételezetten és mértéket nem ismerve nyújtanak anyagi „vigaszt” a hoppon maradtaknak. Ahogy szokták: a más (bankok, befektetési cégek) pénzén. Fortélyos megfogalmazás, hogy csak előleget kérnek, hiszen a lefoglalt vagyonelemek nagyjából kiegyenlítik a veszteséget, s ha nem, az állam majd helytáll. Mikor, hogyan, mekkora kamattal – elhanyagolható részletkérdések. Általános tapasztalat, hogy ezek az eljárások éveket vesznek igénybe, s a vagyonelemek tényleges értéke a becsült töredéke. A drabális felelőtlenség a következmények felől érthető igazán tetten.
A kormány ilyesféle praktikái, szövegei, mint a tudatmódosító szerek, roncsolnak, hatásuk ragályként terjed. Olyan beidegződéseket, normákat erősítenek, melyektől épp hogy megszabadulnunk kellene. Mert azok fejében, akik a ceglédi Jolikánál és Pista bánál, a karcagi Marcsinál fialtatták összeguberált forintjaikat, nem pusztán pénzügyi ismeretekből van hiány. Velük sok minden mást is meg lehet etetni. S joggal kiáltják majd világgá, hogy a quaestorosokhoz hasonló kibabrálás áldozatai. Így válik az egyénileg vállalt kockázat közösségi kárrá. Az egyébként meglehetősen antiszolidáris állam hirtelen támadt és végtelen együttérzése képmutató és igazságtalan.
A haszonelvű kommunikáció csodákra képes, de ezt még egy multi is körültekintőbben, nagyobb felelősséggel végzi, mint az Orbán-kormány. A politikai korrektség száműzésével számos mintával szolgálnak a társadalom számára, hiszen azok elveszik a levegőt minden értelmes vita elől, s össz népi felmentésnek is jók. Mindenki másban, a másikban keresheti a hibát, tűz esetén pedig az államnál lesz az oltóanyag. Lehetséges, hogy egy politikus fejében állandóan pörögnie kell a szavazatszámlálónak, de nem rendelhet mindent alá a számláló állásának. Félő, hogy a populista kormányt csak még populistább módon lehet megbuktatni. Aztán majd jön a keserű kijózanodás.
3.
A Fidesz gazdasági alapjait lerakó Simicska Lajos története érdekes és összetett. Mint az egykori partizánok, úgy vált ő is egyre terhesebbé az új nómenklatúrának és Orbánnak. Vitathatatlan, hogy a kegyekért ő adott valamit. Birodalomépítő hardvert, szoftvert, amely működőképesnek mutatkozott. A vadhajtások sokáig nem különösebben érdekelték a hatalom birtokosait, lépéseit elfogadták, gyakran megéljenezték. A rendszer hatékonyan szolgálta az orbáni víziót, szellemiséget, hatalma kiteljesedését, amelynek Simicska 2014-től egyre inkább akadályává vált. A kegyvesztés pillanatától az oxigénelvonás ugyanolyan kíméletlen, mint a másokat letaroló felemelkedés volt. Nincs itt szemérmeskedés: így járhatsz te is.
A miniszterelnök a második (most elvesztett) kétharmad után úgy döntött: véget vet a kettős hatalomnak. Új leosztást akart minden szinten, így a gazdaságban is. A kegyeltek már kizárólag Orbán nyelvén beszélnek. És egy szóból értenek: Orbánéból. Ebben a körben egyre kevesebb a szuverén hang, a túlélésre törekvés furcsa személyi csatákat, konstellációkat eredményez, egyesek ambíciói mások teljes önfeladásával, szolgalelkűségével keverednek. Nehezebb bemérni a tájékozódási pontokat, mert nem lehet mindenért a főnökhöz futni, különben sem könnyű megfejteni, mit akar éppen. Az alattvalói túlteljesítések éppúgy zavarokhoz vezetnek, mint az önhittség és szerzési vágy – a Simicska-mérce elvesztése is azelbizonytalanodás része.
Rianások keletkeztek az egység jegén. Mire az alapítók körülnéztek, már mások lettek a hangadók. Egyesek szerint az ifjútörökök karrierizmusa falja fel a mozgalmi jelleget. Orbán úgy véli, hogy nagyrészt a rossz kommunikáció és a média elvesztése miatt állnak rosszabbul – nem a járművel vagy az iránnyal van baj, csak a dudát kell kicserélni.Még a kritikusabbak sem szembesülnek azzal, hogy a végletekig központosított, arroganciával leplezett felkészületlenségtől, mohóságtól, kontraszelekciótól, kontrollhiánytól bűzlő szervezet egyre nehezebben viseli el az önálló gondolkodást, a civil autonómiát. A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának művészete – kapaszkodnak a klasszikus tételbe. Ez az egyetlen vezérlő csillag, ami minden eszközt szentesít.
Olcsó a műsor, de drágán megfizetünk érte.
