Nemrégiben két napon belül két börtönös anyag jelent meg a lapunkban. Egy nagy és egy kicsi. Egy polgártárs, aki leülte a büntetését, kártérítésért perelt. Harmadakkora terület sem jutott neki, mint amenynyi a törvény szerint járt. Nem biztosították számára az egészségi állapotának (asztmájának) megfelelő körülményeket, ellátást és munkát.
Úgy gondolta, ha neki felelnie kellett a törvénysértésért, valakinek felelnie kell a vele szemben elkövetett állami törvénysértésért is.
Azért, hogy az előírtnál sokkal borzalmasabb körülmények között töltött hat évet, s azért, hogy 43 százalékos egészségkárosodást szenvedett. Tehát sokkal súlyosabb büntetést szenvedett el, mint amilyet a bíróság kirótt rá. A Fővárosi Ítélőtábla minden igényét elutasította. Magyarországon az állami jogsértésnek felelőse nincs. Marad Strasbourg. Aki nem érzi, hogy a törvény őt is védi, nem fogja érezni, hogy a törvényt neki is tisztelnie kell. Erről szólt a nagy anyag.
A kicsi pedig a dán Engelsborgról. Ott az elítéltek büntetésük utolsó évét családjukkal tölthetik. Kis lakásokban élnek, onnan megy munkába az asszony, iskolába a gyerek, börtönőr helyett segítő szakemberek állnak mellettük.
Hozzáolvastam a hírhez. Az engelsborgi modellt szerte Európában a jövő előképének tekintik. Az elterjesztésén dolgoznak. Világszerte terjednek azok a terápiák, melyek az indulatok uralásában, a konfliktusok kezelésében, a megtartó emberi és társadalmi kapcsolatok létesítésében és fenntartásában segítenek.
Jelenlegi és volt foglyokat, de áldozatokat is. Ilyen a Prison Smart program is. Dániában eddig kétezren vettek részt benne. Nálunk tizenketten. Magyarországon az értelmes, építő és pozitív lehetőségekre destruktív és értelmetlen reakciók tömege szokott rázúdulni. Lakást a gyilkosoknak?! A garázda bitangoknak, hogy szétverjék?!
Persze vannak súlyos bűncselekmények, bűnözői kategóriák, ahol ez nem jön szóba. Vannak, akik megsértik a játékszabályokat, és visszakerülnek a cellába. Vannak, akik mindent megkapnak, ami a visszailleszkedésüket segítheti, mégis visszaesnek.
Ez így életszerű. És ugyanilyen életszerű, hogy ami nem jó mindenkinek, és nem sikeres mindenkinél, sokaknak jó, és sokaknál sikeres. Az adatok egyértelműek. Ha a visszaesők aránya annyival csökkenne, amenynyire ezek az integrációs technikák csökkenteni tudják, kevesebben lennének közülünk lopások, rablások, ökölcsapások és gyilkosságok áldozatai. Ez ilyen egyszerű.
Nem egyszerű. Amíg az a szemlélet határozza meg a közvéleményt, mely a társadalmat természetüknél fogva alsóbb- és felsőbbrendű részekre osztja, és ebben a felosztásban keresi a maga érzelmi és fizikai biztonságát, addig az elszigetelés erői és technikái uralkodnak. A börtönben, az iskolában, a településeken, mindenhol.
Az elszigeteltek egyre többen lesznek, és egyre kevesebb okuk lesz rá, hogy tiszteljék azt a törvényességet, melyet velük szemben még az állam sem tisztel.
