galéria megtekintése

Célba ér '56 üzenete?

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 22. számában
jelent meg.

Márton László - Pomogáts Béla
Népszabadság

Teli szájjal kellene nevetnünk Angyal István végakarata szerint, de ’56 ötvenkilencedik évfordulóján nincs kedvünk hozzá. Megvalljuk: inkább azon gondolkodunk, volt-e értelme Angyal István és annyi fiatal társa feláldozott életének, képesek vagyunk-e még mi, kortársai értelemmel megtölteni a protokolláris eseménnyé kiüresített ünnepet?

’56 nemzedéke, az október 23-i tüntetés szervezői, a fegyveres felkelők, a forradalmi bizottságok tagjai közül a legfiatalabb „pesti srácok” is nyolcvanas éveikben járnak. A jövő évben bekövetkező hatvanadik lesz emberi számítás szerint az utolsó kerek évforduló, amikor hangjukat hallathatják, de már most is kétségesnek tűnik, lesz-e, aki meghallgatja őket. Ez természetesen attól is függ, maradt-e értelmes, érdekes, megfelelően artikulált mondandójuk – de ez nem csak rajtuk múlik.

A befogadó vagy elutasító közeget nem ők építik, az üzenetet hordó médiummal nem ők rendelkeznek. Emlékezünk természetesen Göncz Árpád szavaira: ahány ember, annyi ’56. Nem tartjuk magunkat az igazság egyedüli letéteményeseinek, de úgy véljük, a túlélők kötelessége, hogy tanúskodjanak, és egyszersmind visszautasítsanak minden kísérletet a tények elferdítésére, a múlt átírására. Mi leszünk a leginkább elégedettek, ha fenntartásaink alaptalannak bizonyulnak.

 

Erre azonban kevés esélyt látunk. Az 56-os forradalom kutatóintézetét gyakorlatilag felszámolták. A hatvanadik évfordulóra kinevezett kormánybiztos, Schmidt Mária személye – finoman szólva – mind a közéletet, mind a történész társadalmat megosztja. Az ünnepségek fővédnöke, Kövér László pedig a politikában kétségtelenül fontos személyiség, de – ismét finoman szólva – nem a kompromisszumkészségéről és a diplomáciai érzékéről ismert.

Mintha ismét időszerűséget kapnának Tamási Áronnak a Magyar Írók Szövetsége 1956. december 28-i közgyűlésén elhangzott szavai: „A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya, melyet mi is hordozunk és munkába önteni törekszünk. […] Győzzük meg együtt a politika vezetőit, hogy a politika nem lehet öncél, hanem csak a nép üdvére eszköz; s késztessük őket arra, hogy a magyarság egységes óhaja szerint használják ezt az eszközt.”

Valljuk meg, meglehetősen távol állunk mindattól, aminek Tamási Áron mint 1956 örökségének itt hangot adott. Az általunk tapasztalt helyzetben könnyen bekövetkezhet, hogy a nemzeti forradalom évfordulója nemzeti ügy helyett a politikai prédaszerzés színtere, a történtek megismertetése és értékelése helyett a nagy történelmi örökség elutasításának alkalma lehet. ’56 – jelentéktelen kivételektől eltekintve – valóban a „nemzeti együttműködés rendszerének” kialakítását célozta, s egy kis időre meg is valósította.

A most már közeledő hatvanadik évforduló jó esetben az egymásnak durcásan hátat fordító három vagy több tábor keserű ünnepe, rossz esetben könnyen valamiféle ellen-NER: a nemzeti széthúzás, az ellenséges indulatok felizzásának alkalma lehet. Erre van hazánknak, időseknek és fiataloknak a legkevésbé szüksége. Ha az eddig történtek derűlátásra nem biztatnak, a legrosszabb mindig elkerülhető. Reprezentatív ötvenhatos szervezetek már nincsenek, de el nem meszesedett agyú, jó szándékú, értelmes párbeszédre mindig kész túlélők még igen. Lesz-e, aki megszólítja őket?

A szerzők az 1956-os Egyetemi Forradalmi Diákbizottság tagjai

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.