Az is álságos kérdés, hogy van-e helye a színházban a politikának, különösen a Nemzetiben, amely nem más, mint politikai képződmény. De ha történetesen nem lenne az, a színház mint a „polisz” lakóinak valóságát megjelenítő műfaj, önmagában, genetikusan akkor is elválaszthatatlan a politikától. Ma pedig, amikor a spontán nyilvánosság, a közösségi összelélegeztetés egyetlen megmaradt – nem a Facebookon szerveződő – helye, szinte egyedül képes arra, hogy a nézőben fölébressze a vele azonos térben összegyűltekkel szolidáris állampolgári felelősséget. Persze többnyire a nézőtér sötétjében, ahol elbújhat, és nem kell nyilvánosan állást foglalnia. Hacsak néhány „agresszív” rendező be nem adja a nézőtéri világítást, hogy kiemelje a kényelmes passzivitásból.
A Burgtheater deklarációját felolvasó színész, Martin Reinke felelős állampolgárnak tekintett minket. Van, akinek ez nem tetszik. Van, aki szerint a színész üres hordó, nincs önálló mondanivalója, mások töltik tele gondolattal, és az előadáson csapra ütik. Nem vagyunk hozzászokva, hogy színészként vagy nézőként saját véleményünk legyen, és azt ki merjük mondani. Gyávák vagyunk és megfélemlítettek, ráadásul erkölcsi elvként lobogtatjuk megalkuvásunkat. Elítéljük a bátrakat, Gulyás Mártont, aki „megzavarta” a hatalmas összegű érdemtelen támogatást értékelhető teljesítmény nélkül eltüntető Markó Iván fellépését, vagy az ismeretlen nézőt, aki a Metropolitan Opera premierjén felelősségre vonta a függöny előtt meghajló, a donyecki szakadár színházat pénzelő Putyin-fan Anna Netrebkót. Udvariatlanságnak nevezzük a kiállást, fanyalgunk és finnyáskodunk, a színház esztétikai szentélyére hivatkozunk, pedig csak a sunnyogásunkra és a vacak kis üzleteinkre keresünk mentséget.
Vidnyánszky Attila mindent megtett, hogy elfojtsa a Burgtheater véleménynyilvánítását. Nem engedett közönségtalálkozót, arra hivatkozva, hogy nincs itt az előadás rendezője. (Jan Bossénak főpróbahete van, vasárnap is próbált külföldön. Egyébként két nappal korábban Luk Perceval sem jött el, nélküle mégis lehetett közönségtalálkozó.) A nyílt levél a meghirdetett találkozó betiltása miatt született, a felnőtt emberekből, nem bábokból álló társulat egyhangú egyetértésével, a rendező és az intendáns tudtával és támogatásával. Vidnyánszky ezt képtelen volt elviselni, ízléstelennek deklarálta az akciót, mert alattvaló rabszolgákhoz szokott, nem egyenes gerincű emberekhez. Odatolakodott a színpadra, a színészek szájába (az egyik színésznő azonnal sarkon fordult és kiment), és nevetségessé tette magát egy igazán ízléstelen, tévedésből kisplasztikának nevezett ajándék átadásával. Mindezt az aradi vértanúk (!) névsorának szánalmasan idióta feliratozásával tetézte, amivel civilizációs és szellemi színvonalának újabb, tragikomikus mélypontjáról adott bizonyságot.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
