Nagyon óvatosan kell kívánni, az ember sosem tudhatja, azt kapja-e végül, amit elképzelt magának. Kormányzati források már annyiszor beszéltek arról, mennyire szeretnék, ha az Egyesült Államoknak végre lenne nagykövete Budapesten, hogy azt hihetnénk, Colleen Bell érkezése korszakváltást jelent majd az amerikai diplomáciában. Pedig nem.
Lehet, hogy egyeseknek már az is megváltás lesz, ha nem André Goodfriend beszél az USA képviseletében. Örömük aligha tart majd soká, hiszen az üzenet ugyanaz marad: Magyarországnak már csak saját érdekében is tartania kéne magát a NATO-csatlakozásakor (aláíró: Orbán Viktor) önként vállalt közös értékekhez, illetve fel kellene lépnie a piacot eltorzító korrupció ellen. Ez Amerika érdeke is, így lehet egységet, erőt mutatni a keleti fenyegetéssel szemben. Másrészt az amerikai és az európai cégek joggal várják el a mindenkori magyar kormánytól, hogy tiszta versenyfeltételeket biztosítson.
Az amerikai nagykövetség első emberének személyétől teljesen függetlenül, az elmúlt egy-két hétben a magyar kormány több kérdésben felismerte eddigi álláspontjának tarthatatlanságát. Orbán Viktor botrányos villámlátogatása a litvániai NATO-hadgyakorlaton mutatja, hogy akár a megaláztatást is vállalja, csak kikerüljön a sarokból, ahová büntetésből állították. Az pedig már-már megható, milyen őszinte ábrázattal tudja Szijjártó Péter bizonygatni, hogy az Orbán-kormány mindig is síkraszállt Ukrajna területi épségéért, és kezdettől fogva lelkesen támogatta az Oroszország elleni szankciókat. Azzal, hogy a realitásokkal számolva Putyin egyelőre ejteni látszik a Déli áramlat gázvezeték tervét, megszűnik még egy fölösleges konfliktusforrás. Mire Bell nagykövet megérkezik állomáshelyére, szinte minden adva lesz az újrakezdéshez.
