Baj van Petőfivel és a márciusi ifjakkal. Erre március 15-én jöttünk rá a miniszterelnöki beszédből, ami a szokottnál is nagyobb ívű volt, s végre rendszerbe foglalta a magyar forradalmakat.
Az egyik csoportba tartozik negyvennyolc, ötvenhat és a híres-nevezetes, világot megrázó fülkeforradalom, az alaptörvény elfogadását is ideértve. Ezek a jó forradalmak. A másik csoport gyökerei a jakobinusokig nyúlnak vissza, s egyik kicsúcsosodásuk a tizenkilences vörösterror, majd a negyvenöt utáni szovjet megszállás a kommunizmussal. Ezek helytelen, a magyaroktól idegen, rossz forradalmak, nem kér belőlük többé a magyar nép.
Azt már régóta tudjuk, hogy március közepén minden politikusból előbújik a benne rejtező teoretikus, a miniszterelnökből különösen. Hosszú éveken át nem foglalkoztunk a beszédeivel, legfeljebb ha jót röhögtünk rajtuk. De ez most más. Már jó ideje nincs ok a röhögésre, mert nem tud a miniszterelnök akkora képtelenséget mondani, hogy abból előbb-utóbb ne legyen valóság, a célzásaiból pedig találat. A jakobinus vonal jó ötlet: vörösterrorig, kommunizmusig vezet, optimális ellenség, főleg, hogy a hívők semmit se tudnak róla. A gond csak az, hogy Petőfi és a márciusi ifjak rajongtak a jakobinusokért, példaképüknek tartották őket. Ez súlyos ellentmondás, hiszen ha valaki ellenségnek tekinti a jakobinusokat, a vörösterror és a szovjet megszállás előhírnökeit, akkor Petőfit is meg kell vetnie.
