Ha azt a klasszikus baloldali alapvetést nézem, amely szerint senki élete nem lehet determinált születése viszonyai és körülményei által, akár baloldali is lehetnék, de kilógnék a mai baloldalból. Ha meg a Pásztor Albert ügye körüli baloldali maszatolást és ötlettelenséget nézem, legalább olyan távol vagyok a mai baltól, mint a mai jobbtól. Kvázi számomra véget ért az értékelvűnek hazudott politika világa. Orbán hazudja a magáét, már a sajátjait ekézi. A szerencsétlen baloldal még mindig azt a háborút és úgy akarja megnyerni, ahogy nem lehet. Baloldali értékek alapján.
Nincsenek ilyenek a mai világban. Pedig lehetnének. Mert itt van az újraelosztás aránytalanságaiból következő társadalmi széttagolódás. A négymilliónyi szegény. A mélyszegénység. A millió felé közelítő cigányság nyomorúsága. Mert mitől jobboldali Orbán Viktor? Van-e az ő jobboldaliságára – az általa gerjesztetten kívül – normális emberben igény? Jobboldaliságának van-e társadalmi haszna? Mesterházy után még a „legkiválóbb” baloldaliról sem tudok kérdezni, mert nem ismerek ilyen embert. Lehet, hogy azért, mert ezekre a hamis baloldali elvekre, az ebből fakadó válaszokra semmiféle társadalmi igény nincs?
Ha nincs igény se jobb-, se baloldalira, akár hátra is dőlhetnénk.Megszabadulhatunk az ideológiai világ- és jövőképekre alapuló és hivatkozó sekélyes hazudozásoktól. A színvonaltalan, világnézetinek mímelt csatározások egyetlen értelme a két oldal, vagyis a politikai elit életben tartása. Mindenféle érezhető és mérhető társadalmi haszon nélkül. Tehát akár tudomásul veszik az érintettek, akár nem, új világ jön. Az új világ kihívásaira nincsenek vegytiszta jobb- vagy baloldali válaszok. A növekvő szegénység ellen közösen léphetnének fel, de ellenérdekeltek és alkalmatlanok.
Ugyanis párbeszéd nem létezhet ott, ahol minden politikai megszólalás identifikációs indíttatású. Arról szól, hogy ő ki, miért van ott, és miért mondja azt, amit éppen mond. Ha az értékelvűnek hazudott politikának vége, akkor szükségképp ránk kell hogy köszöntsön az érdekelvű politizálás. Egy tisztább, átláthatóbb, igazabb világ. Ahol nem lehet a valóság elől hazug ideológiai köpenyekbe menekülni. Ahol lesznek pártok, amelyek a négymillió szegény érdekeit képviselik. Mérhetően, hiszen négyévente kiderül, javult-e a helyzetük. Ha nem javult, a pártvezetésnek annyi. Ennyi.
Ahol lesznek olyan pártok, amelyek a módosabbak, az adófizetők érdekeit védik. Odafigyelnek adóforintjaik sorsára. Amelyek nem szeretnék, hogy gyermekeik a versenyképes tudás megszerzésének esélye kedvéért már az általános iskolát is külföldön kezdjék, hogy aztán soha többé ne térjenek haza. Amelyeket zavar, hogy viszonylagos jólétüket négymilliós nyomor, reménytelenség övezi. Amelyek tudják, hogy a négymillió, a maslow-i igénypiramis alján élő önerőből nem bír onnan kitörni. Amelyek tudják, hogy a nagyon drágán fenntartott szociális elosztórendszer megalázza a rászorultakat, de újratermeli és mélyíti a szegénységet és a nyomort.
Ha megvan a felismerés, hogy a jelenlegi politikai és szociális ellátórendszer képtelen a terjedő szegénység kezelésére, akkor ki kell lépni a rendszerből. Csak azok maradjanak, akik számára a szegénység szükségszerű rossz, ha találkoznak vele, elfordítják a fejüket és befogják az orrukat. Akik vallják a keresztényi verdiktet: aki nem dolgozik, ne is egyék. Akik szerint mindenki annyit ér, amennyije van. Akik azt állítják, azért munkanélküli valaki, mert nem akar dolgozni. Akik elhiszik, hogy a politika majd munkahelyeket fog teremteni. Akik nem ismerik a foglalkoztatottak körében is egyre terjedő szegénység európai jelenségét.
Akik bíznak az elosztórendszer reparálhatóságában. Én nem bízom, mert általában nem a rendszerekben, hanem a rendszereket alkalmazó és működtető agyakban van a hiba. Ezen a hibán semmiféle rendszer nem képes javítani. Mindebből az következik, hogy szociális elosztórendszert egy normatív rendszerrel kell kiváltani. A norma erkölcsi és ideológiai alapja – amiben remélem, a jobb- és a baloldal is egyetért –, hogy mindenki embernek született. Ebből fakad és ered az emberi léthez való alapvető emberi joga.
Szerencsésebb országokban a jog alkotmányban biztosított, gazdaságilag és szociálisan megalapozott. És ott van a tudatban, sőt a kollektív tudatban is. Nálunk, itt, a Kárpát-medencében ez nincs így. Iványi Gábor és hívei, a MET nem bevett egyház. Azért, mert a szegények megsegítésén dolgozik. Pedig a hatalom szerint tudvalévő, hogy nálunk nincs szegénység! Hogyan volna, amikor a mostohább sorban lévő gyermekek a református miniszterrel étkezhetnek életükben valószínűleg egyszer luxusszállodában, ahol is a miniszter sajnálkozik, hogy nem minden gyermek ehet a bőség asztaláról, és kész.
Sajna! Itt, a Kárpát-medencében úgy küzdünk a hajléktalanság ellen, hogy kriminalizáljuk őket. A padokra – innovatív módon – középső karfákat szerelünk, nehogy azokon aludjanak. A cigányokat a jobboldal kiebrudalja Miskolcról, a baloldal meg rendőrt indít polgármesternek, hogy megvédje a nem cigányokat a cigányoktól. Velejéig romlott és javíthatatlan rendszer. Ha az értékelvűnek hazudott politika szereplői eltűnnek, ki jöhet a helyükre? Nem tudom. De azt tudom, mit kell majd tenniük.
Hagyatkozni a tudósokra, a hozzáértőkre. Olyanokra, mint Ferge Zsuzsa, Kornai János, Hankiss Elemér, illetve Andorka Rudolf vagy Kopp Mária. És még sok-sok másra. Akiknek hangját az eddigi politikai elit nem hallotta meg. Akik leírták, hogy mi lesz, és az lett. Leszakadás, bezárkózás és nyomor. És még valakire kell elsősorban hallgatniuk. Bánfalvi Istvánra és munkatársaira. A LÉT-pénz rendszerének kidolgozóira. Ugyanis ők rendelkeznek olyan programmal, amelyik a szegénység és a társadalmi leszakadás tragédiájára gyors és adekvát válaszokat ad.
A LÉT-pénz lényege, hogy minden magyar állampolgár születésétől haláláig egy a politikai közösség által alanyi jogon biztosított összeghez jutna havi rendszerességgel. Szegény is, gazdag is. A gazdag miért? Hogy ne legyen funkciója annak, aki eldönti, ki a szegény, ki a gazdag. A gazdagoktól egy igazságos adórendszer a többletpénzt visszaveheti. Ez a pénz kizárná annak a lehetőségét, hogy bárki megfagyjon vagy éhen haljon. Ennyi. Semmi luxus és semmi jólét.
Egy ember, ha már embernek született, ezt megérdemli. Arról, hogy ezt a mindenkori költségvetés, az állam hogyan és miből finanszírozza, hosszan és értelmesen el lehetne vitatkozni. A baj ott kezdődik, hogy a LÉT-pénz valamely formájának bevezetéséről valakinek egyszer döntenie kéne. Az világos, hogy ebben a politika jelenlegi döntéshozói ellenérdekeltek. Önmaguk ellen cselekednének egy ilyen döntéssel, hacsak szerepüket nem értelmeznék át. Nem fogják. A kérdés ezek után, hogy a jelenlegi igen szűk politikai elit vagy a négymilliónyi szegény érdekei-e a fontosabbak.
A négymillió régóta vesztésre áll. Nem tud érdeket érvényesíteni. Kedves, magukat értelmiséginek vallók! Amíg a szegénység gyors kezelésére gyógyírt adó LÉT-pénz-megoldáson kívül más nem látszik, nem erről kellene érdemben vitázni? De nem úgy, ahogy ezt vezető közgazdászok néhány hónapja az ÉS-ben lenézően megtették, hanem odafigyelve és érdemben. Vagy tényleg érdemes a nem létező baloldal megújulása ügyé ben unalmas szellemi maszturbációkat produkálni? Hogy mi lenne, ha úgy lenne? De nincs úgy, és nem is lesz. A szegények meg egyre többen vannak, és az ő életük is véges. Parttalan ideológiai viták helyett nem velük kéne foglalkozni?
Mert ha nincs jobb és bal, akkor csak a szabad és független értelmiség marad. Ha van. Kevés az életjel. Ne legyen igaza Max Plancknak: „Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek legyőzetnek és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak, és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz….”
A szerző egykori MDF-frakcióvezető
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
