Lázár János macsósított. Legutóbbi tájékoztatóján rövidre nyírt hajjal és borostásan jelent meg, követve néhány kollégája kinézetét. Kétségkívül divat ez, fiatal, törekvő menedzserek divatja, akik öltönyös formájukat így próbálják lazítani. A férfias, kemény küllem nyilván meleg szívet takar, a külső nyilván ezt hivatott rejteni.
Mégis úgy tűnik, hogy a forma egyben stílus, korunk figurája, a gyors észjárású, pragmatikus, taroló, mindent átlépő figuráé, még a kissé lekezelő mosolyuk is tipikus. Gesztusaik, mozdulataik arról árulkodnak, hogy nem lehet csőbe húzni őket, semmitől és senkitől nem jönnek zavarba, arcizmuk sem rándul, ha leleplezik őket, minden helyzetben képesek szenvtelenül hárítani. Nem arra válaszolnak, amit kérdeznek tőlük, kitűnően rögtönöznek, eszesek, lepattannak róluk a golyók, ha viszont arra van szükség, a legváratlanabb pillanatban lesznek őszinték, s ha kell, a kármentés érdekében még ön iróniára is képesek. Humorérzékük azonban jobbára addig tart, amíg nem velük viccelnek.
Imponáló, ahogy még tekintetükből is száműzni tudják a kínos pillanatok árulkodó jeleit. Ehhez az állandó készenlét, a fegyelmezettség és a felkészültség sem elég – a belső kontroll olyan fokára kell eljutni, amely adott esetben kizár ellenérvet, háttérbe szorít tényt, bizonyítékot, grafikont, szakértői véleményt, sőt még az illetőnek a maival ellentétes megnyilatkozásait is. Hazugságnak nevezni mindezt leegyszerűsítés. Ez egy kifejlesztett, szorgalmasan begyakorolt viselkedésmód, a megtévesztés mesteriskolája. A határtalan önbizalom, a hatalmi gőg csak hab a tortán.
