galéria megtekintése

Boldogtalan spanyol új év

11 komment


Aczél Endre

Találós kérdéssel is kezdhetném. Ki mondta ezt? „Visszahoztuk országunkat a csőd széléről, és úgy állítottuk talpra, hogy az modellként szolgálhat… az Európai Unió többi országa számára.” Természetesen Orbán Viktor. Illetve ő is. Tudniillik ugyanez a mondat a december 20-i választást megelőző kampányban elhagyta Mariano Rajoynak, a spanyol Néppárt (PP) vezérének a száját is.

Lévén Európa negyedik legnagyobb gazdasága, Spanyolország több okkal állíthatja magáról, hogy „modell”, mint Magyarország, én mégis vitatnám ezt az állítást. Az unió legfejlettebb országai a 2009/2011-es válságban egyáltalán nem zuhantak ugyanis olyan mélyre, mint a spanyolok, ergo amit azóta produkáltak, eleve kevésbé lehetett olyan látványos, mint a GDP-zuhanásban, költségvetési hiányban, munkanélküliségben „listavezető” ibériai ország teljesítménye.

De ha önmagában nézzük, a spanyoloknak GDP-ben ugyan még mindig nem sikerült utolérniük 2008-as önmagukat, de idén a GDP növekedése meghaladja a 3%-ot – ami nyugat-európai csúcs –, a költségvetési hiány megfeleződött, a munkanélküliség egyre csökken, és a felmérések azt mutatják, hogy mind az üzleti világ, mind a fogyasztók bizalommal tekintenek a jövő elé.
Ám a spanyolok a választáson egyáltalán nem honorálták a Rajoy-kormány 2011 óta elért eredményeit. A PP a 350 fős parlamentben csak 123 mandátumot szerzett, 53-mal kevesebbet, mint öt éve! Nincs az az isten, hogy a PP továbbra is képes legyen egyedül kormányozni. De ha nem, akkor kivel? Ha van kérdés, ami megválaszolhatatlan, akkor ez az. Tudniillik az örök rivális, a szocialisták (PSOE) mellett 20-án befutott két, eddig parlamenten kívüli párt, a szélső baloldaliként jellemzett (és a görög Sziriza „testvérének” becézett) Podemos és a liberális Ciudadanos. Ha összeadom: 109 mandátummal. Tanulság: amiképp Európa számos országában, Spanyolországban is ráuntak a választók arra, hogy egy nagy jobb- és egy nagy baloldali párt monopolizálja a kormányzást. Újat akarnak, bár nem tudják pontosan, mit. Csak a régit nem, ami mindig is teli volt korrupciótól bűzlő osztozkodással.

 

Pillanatnyilag úgy fest, hogy senki nem akar senki mással kormányozni, az újonnan jöttek nem kívánnak koalíciót a történelmi pártokkal, még ha létezik is ideo­lógiai közelség közöttük. De ha akarnának is, egy PP+Ciudadanos vagy PSOE+Podemos felállás se produkálna parlamenti többséget, még a regionális kis pártokkal se igen. A legérdekesebb a baloldali széthúzás, mert a Podemos, „a szegények” megszorításellenes pártja voltaképp közelebb áll a PSOE-hoz, mint a jobboldal és a liberálisok egymáshoz, csakhogy van egy „falat”, amely nem csúszik le senki torkán.

Ez pedig a katalán szeparatizmus. A szocialisták – és e tekintetben egyek a PP-vel – hallani se akarnak Katalónia elszakadásáról, miközben a Podemos híve a katalán kormány által kezdeményezett (de az alkotmánybíróság által eleve megfúrt) ügydöntő népszavazásnak. Spanyolország területi épsége még csak beszéd tárgya sem lehet: ez a szocik rendíthetetlen álláspontja.

Kézenfekvő megoldás lenne egy nagykoalíció, kényelmes többséggel. De ennek – Németországgal és Ausztriával ellentétben – Spanyolországban nincsen hagyománya, én úgy érzékelem: a nagy pártok még a gondolatától is irtóznak, holott az ország stabilitása a tét. De hátha kipróbálják, tenném hozzá. Ha nem, új választást kell kiírni, mert a PP képtelen lesz kisebbségben kormányozni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.