Így megyünk majdnem hét kilométert minden eredmény nélkül. Egyikünk feladja, azt mondja, visszamegy inkább a kocsiért. Meg is áll mellettünk egy mikrobusz, nyolc cigány ember szorong a hét ülésen, de betuszkolják még maguk mellé a mi emberünket is, s leviszik a faluba tíz lejért. Előbb persze kinyitják az autójuk csomagtartóját, s megmutatják benne a háromládányi gombát, amelyet a fennsíkon szedtek. Hogy pontosan hol, azt bolondok lennének elárulni. Apám is mélyen hallgatott ezekről a helyekről, s ha talált fiatal példányokat, száraz avarral fedte be, hogy véletlenül se bukkanjon rá más. Akkor se, ha kebelbéli jó barát.
Sőt családtag. A gomba lelőhelye tabu, a gomba szent, titkát úgy őrizzük, mint a legfinomabb nagymamatorta receptjét, vagy még annál is jobban. Előbbit legalább a halálos ágyunkon továbbadjuk, utóbbit még ott se.
Megyünk tovább, a társaság egyre szakadozik, van, aki inkább bevárja az autót félúton. Mártonnal ketten megyünk tovább fölfelé, gomba még mindig sehol, viszont egy újabb mikrobusz érkezik, ezúttal hegynek felfelé. Dinnyét visz egy ember, hogy hová, azt elképzelni sem tudom, fent nem látok mást, csak néhány faházat. Egy darabig elvisz az aranyfogú sofőr, aki néha megáll, hogy pihentesse a rozoga autó még rozogább motorját.
Aztán kitesz egy lélegzetelállítóan szép hegytetőn.
Négy faházat számolok. Márton elindul felfelé, s közben hangosan kiabál, hogy mit, nem értem, mert most románul beszél. Később megtudom, azt kérdezte, van-e eladó áfonya. A gombaprojektet ekkor adtuk fel.
Egy vékony, bátortalan női hang felelt vissza valahonnét a faházak mélyéről.
Bekötött fejű anyókát láttam, mintha a meséből lépett volna elő. Neki is volt egy aranyfoga, akárcsak a minket ideszállító sofőrnek. Ölében egyéves forma kislány, kötött sapkában, kopott melegítőben, arcát pirosra cserzette az itteni szél. Bent a kalyibában vetetlen ágy, az ablakokon szál üveg sincs. A gyerek szülei épp áfonyát gyűjtenek, ha megvárjuk őket, vehetünk néhány kilót – ügyezi le Márton.
Nem tudtam a tekintetemet levenni a kislányról. Gyerekszemben ritkán látni ilyen nyugalmat, arcon ilyen végtelen derűt. Még akkor is rá gondoltam, amikor visszafelé beértünk az első faluba, s megálltunk, hogy az ottani árusoktól vegyünk három kiló rókagombát.
Elvégre amiért jöttünk, azt így vagy úgy, de teljesíteni kell.
