Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak – írta Arany; talán a rémálmaiban sem szerepelt azonban olyan kor, ahol a nyílt színi, nyilvánvaló hazugság úgyszólván a politikai morál tartópillérévé válik. Tudjuk persze, hogy nem ma kezdődött: Gyurcsány Ferenc például a Népszabadság szerkesztőségében az arcunkba mondta 2006 tavaszán, hogy az államháztartás rendben van, az asztalfiókban pedig precízen kidolgozott tervek rögzítik az ország felvirágoztatásának menetrendjét – de abból a hazugságból még botrány lett, és az úgynevezett jobboldal kemény magja két évig táborozott a Kossuth téren, hogy az igazság eltiprására emlékeztessen.
Most viszont a szeme sem rebben senkinek, amikor Áder János köztársasági elnök odanyilatkozik: „Magyarország úgy tudta csökkenteni a kiotói klímacsúcson vállalt 6 százalék helyett 40 százalékkal a szén-dioxid-kibocsátást, hogy közben a válságok ellenére is nőtt a gazdaság”. Holott Magyarországnak nem Kiotó után, hanem 1984 és 1994 között csökkent közel 40 százalékkal a szén-dioxid-termelése, amiért ráadásul a magyar ipar összeomlásával, másfél millió (jórészt ma is hiányzó) munkahellyel és 20 százalékos GDP-zuhanással fizettünk. Azóta pedig a kibocsátás pontosan követi a gazdaság mindenkori állapotát, vagyis időnként nő, időnként csökken, ami így együtt semmiféle büszkélkedésre nem ad okot.
Hogy csak a legutóbbi napok további terméséből idézzünk: Lázár János írásba adta, hogy a Várkert Bazárt csak egyszer, áprilisban adták át, a rekonstrukció és a bővítés pedig befejeződött (az augusztusi második átadás ezek szerint a sajtó lejárató akciója volt, az a 300 millió forint pedig, amit a közeljövőben költ a kormány a projektre, nettó pénzkidobás).
