galéria megtekintése

Bírósirató

4 komment


Fekete Gy. Attila

Hét évvel az első elsőfokú ítélet után Kulcsár Attila másfél évvel kevesebbet kapott, mint előzőleg, de legalább most is első fokon. Pedig most csalással is vádolták. A 23 milliárdos sikkasztáshoz képest a 120 milliós csalás gyenge csibészség, de hát emiatt volt az egész megismételt eljárás. A fellebbviteli főügyészség úgy gondolta, amit Kulcsár Attila tett, nem sikkasztás, hanem csalás. A bíróság most erre mondta azt, hogy „is”, majd vélhetőleg döntően az időmúlásra tekintettel levett másfél évet Kulcsár eredeti büntetéséből.

A mintegy 150 milliárdos Quaestor-ügy fényében ma már nevetségesnek tűnik, hogy 2003-ban a K & H Equities-, avagy a Kulcsár-ügy volt „az évszázad brókerbotránya”. Még akkor is, ha tudjuk, egy kellő határozottsággal, jó memóriával és jó pénzügyi érzékkel megáldott kőműves forgatta meg törvénysértő módon vastag cégek és tehetős magánemberek millióit. Csak egy hamis érettségi és egy szintén nem frankó brókervizsga volt a zsebében, mégis rábízták a K & H brókercégének VIP-ügyfeleit és 23 milliárd forintjukat. Nyolcmilliárd forintos kárt okozott.

Tehette, mögötte állt az elnök-vezérigazgató. Az ő büntetőjogi felelőssége azonban a bíróság szerint kétséget kizáróan nem volt megállapítható.

 

A bíróság tett rá kísérletet, hogy megmagyarázza, miért tartott öt évig a megismételt eljárás. Például azért, mert „a sértett K & H Bank koncepciója változott az eljárás során, és időnként szereptévesztésbe is került”, és „a büntetőpert egyes, a kártérítési perekhez szükséges információk felkutatására is megpróbálták felhasználni”.

Már megbocsássanak, de nem a K & H képviselte a vádat! Mit számít az ő koncepcióváltásuk? Ami pedig azt illeti, hogy „a büntetőpert egyes, a kártérítési perekhez szükséges információk felkutatására is megpróbálták felhasználni”, bolondok lettek volna, ha nem teszik.

Nálunk a büntetőbíróságok általában nem foglalkoznak a polgári jogi igényekkel, a sértettek kárának megtérítésével. Hát most egy nagy bank bepróbálkozott, hogy a szó szoros értelmében igaz­ságszolgáltatásra kényszerítse a jogszolgáltatáshoz szokott igaz­ságszolgáltatást. Nekik sem jött be.

Bár az ügynek nincs vége. Kicsi az esély rá, hogy másodfokon ezt az ítéletet is hatályon kívül helyezzék, de vannak védői hangok, miszerint nem zárható ki. Végül is a bíró maga mondta: „Voltak bizonyítékok, amelyek csak évekkel az eljárás megindítása után kerültek elő”. Alapos nyomozás előzhette meg eszerint a vádemelést...

Persze higgyük el, hogy minden rendben van. Hogy csak akkor kell több tucat papírt kitölteni és több banki ügyintézővel is láttamoztatni, ha a hétköznapi bankügyfél akar hitelhez jutni. Nekünk az értékpapír lejárta után csak napokkal írják jóvá a pénzünket és hozamát, másoknak kiviheti a taxis Gyuszi is, teljesen szabályosan. Vagy ha mégsem, akkor azért csak a kőműves-bróker a felelős a bankban. Illetve: csak az ő bűnösségét tudja kétséget kizáróan bizonyítani az igazságszolgáltatás.

Higgyük el.

Jó éjszakát, gyerekek!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.