galéria megtekintése

Birkóznak még

25 komment


Gergely Márton

Angela Merkel ősszel kezdi meg tizenkettedik, és könnyen lehet, hogy egyben utolsó évét a berlini kancellárián. A kereszténydemokrata pártelnök számára elindult politikai pályafutásának lezáró szakasza, ám arra nem fogadnék, hogy az utolsó felvonásba nem fér bele még egy választási győzelem. És még pár év kormányzás. Túl sokan tették fel a múltban karrierjüket arra, hogy a német politika fősodrában jöttmentnek tartott Merkel a következő akadályon már fennakad.

Aki azonban visszanéz, láthatja: az elmúlt negyedszázadban több ellenlábast és egykori barátot hagyott az út szélén, mint Orbán Viktor.

Hinni a templomban kell – förmedt rá Merkelre a 2005-ös választások után Gerhard Schröder, aki egyszerűen nem akarta elfogadni, hogy emiatt a nő ­miatt kelljen kiköltöznie a berlini kancellári hivatalból. Magyarország még csak épp ismerkedett Gyurcsány Ferenccel, George W. Bush alig kezdte meg második elnöki ciklusát, és Ronaldo braziljai voltak a regnáló labdarúgó-világbajnokok.

 

Merkel azóta a demokratikus Németország történetének harmadik leghosszabban kormányzó politikusa lett. Politikai karrierje végéről nem ellenfelei kezdtek el beszélni, hanem ő maga. Két éve attól volt hangos a német sajtó, hogy Merkel jelezte bizalma­sainak: nem kíván választási vereséggel búcsúzni, azt szeretné, ha 1949 óta ő lehetne az első kancellár, aki maga döntené el, mikor volt elég. Az elmúlt években eltakarította útjából az CDU-n belül ellene szövetkezőket, és az utódlása is tisztázottnak tekinthető.

Amikor elterjedt, hogy Merkel elkezdett gondolkodni a majdani visszavonuláson, a kancellárt épp Hitler-bajusszal csúfolták Dél-Európában, Berlinben pedig megjelent az Alternative für Deutschland protestpárt, amely a német márkára való visszatérést és Athén (valamint Európa) cserbenhagyását tűzte zászlajára. 2014-ben az AfD három tartományi törvényhozásba és az Európai Parlamentbe is bejutott. Akkor Merkel a protestpárt és a CDU keményvonalasai kedvére cselekedett.

Az euróválságban Berlin arra kötelezte a bajba jutott államokat, hogy a társadalmi hatásokkal mit sem törődve spóroljanak, és közben a gazdasági félelmek Németország felé terelték a befektetési pénzeket. Míg Görögország elvérzett, a frankfurti pénzügyi központból azt jelenthették Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszternek, hogy a német állam nem kamatot fizet, hanem pénzt keres, ha hitelt vesz fel. Az AfD-t akkor irányító közgazdászok a rasszizmust súrolva átkozták a semmirekellő görögöket, pedig Németország többet nyert a válságon, mint amibe a mentőcsomagok kerültek. Merkel mégsem engedett a szigorból, és a vadnyugati eszközöktől sem riadt vissza, amikor erőnek erejével törte meg Alekszisz Ciprasz kormányát.

Érdemes emlékezni a könyörtelen Merkelre, visszaidézni a liberális koalíciós partnerrel keresztülvitt piacpárti döntéseit, felsorolni a kancelláriából támogatott német fegyveripari üzleteket a Közel-Keleten, hogy tudatosítsuk, ki az a politikus, akit egyesek úgy állítanak be, mint aki női gyengeségből öleli magához a menekülteket, s dobja el a német és euró­pai érdekeket. Mások pedig a humanizmus védőszentjét láttatják benne.

Merkelt aligha a szentimentalizmus vezette, amikor egy éve megnyitotta a határokat a Magyarországról Németország felé masírozó tízezrek előtt. Azt mondják, a kancellár népszerűsége nagyrészt arra vezethető vissza, hogy a németek olyannak látják, amilyenek maguk is szeretnének lenni: pragmatikus, puritán és józan. Az euróválságban úgy érezte, a görögök nem végezték el a házi feladatukat, ezt pedig mindenáron be akarta hajtani rajtuk, hogy tanuljanak belőle. A menekültekkel szemben nemcsak a keresztényi segítségnyújtás kötelezettsége vezette, hanem a nagyon is racionális számítás, hogy azt Németország meg tudja engedni magának, és végeredményben profitálni fog belőle Európa legnagyobb gazdasága.

Merkel kiemelkedő tehetséget mutat a hatalom játékaiban, de nem feltétlenül tud olvasni az érzelmekben. Tavaly egy palesztin tinédzser sírva fakadt, amikor Merkel szárazon elmagyarázta neki a kamerák előtt, hogy családjával márpedig kiutasíthatják az országból. Most kancellárságát veszélyezteti, hogy az egykori NDK északi területén fekvő Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományban, Merkel szűkebb szomszédságában 21 százalékot szerzett a közgazdász vezetésétől megszabadult, a menekültüggyel új témához, elnökhelyettese szerint igazi „ajándékhoz" jutott AfD.

Fotó: Stefanie Loos / Reuters

Józanul elemezve nehezen érteni, hogyan szerezheti meg a szavazatok ötödét az idegenekkel ­riogató párt egy olyan tartományban, ahol a probléma nem is jelentkezik, egy olyan időszakban, amikor országosan visszaesett a menekültáradat. Ezen a nyáron olyan kevesen érkeztek az elsődleges fogadóállomásokra, mint utoljára 2014 májusában, a menekültválság kezdete előtt. És ez sok politikusban felkelti a reményt, hogy a téma magától fog elülni.

Merkel a jelek szerint már nem gondolkodik karrierjének lezárásában, mert az nem látszana önkéntesnek. Bizonyítani akarja, hogy politikája helyes volt. Megbirkózunk vele – mondta egy éve, és a számok alátámasztani látszanak optimizmusát. Mivel a Balkánon át már nem jutnak tömegével emberek Németországba, az elmúlt másfél év alatt érkezettek integrálására összpontosíthatnak a hatóságok. A nyáron félmilliónál valamivel több menekült várta kérelme elbírálását, és becslések szerint 550 ezer ember kezdte meg idén az integrációs oktatást, amelyen a befogadó állam ismerteti szabályait és elveit. Közben az első féléves adatok alapján tizenöt éves csúcson van a végrehajtott kiutasítások száma, a berlini diplomácia komoly anyagi nyomást gyakorol számos fejlődő országra, hogy állampolgárait hivatalos úti okmány nélkül is fogadja vissza, Észak-Afrika országait nemrég sorolták be a „biztonságos" kategóriába, ami nyilvánvaló cinizmus, ám így ide is ki lehet utasítani a Németországban jogtalanul élőket.

Maradnak hát a bűn- és terrorcselekmények. Ahogy a Der Spiegel megjegyzi: egyetlen rendőrségi statisztikában nőtt jelentősen a menekültek száma, ám itt is az áldozat rubrikában jelennek meg. Az adatok szerint ötszörösére nőtt az ellenük elkövetett idegenellenes bűntények száma, miközben 18 százalékkal csökkent 2015-ben a menekültekre bizonyított esetek gyakorisága. A két, iszlamista ideológia által motivált, halálos áldozatot nem követelő terrorcselekményt olyanok követték el, akik a tavalyi nagy menekülthullám előtt érkeztek.

Ezek lennének a száraz tények, amelyekre Merkel hivatkozhat. Nehezebb kiplakátolni, mint az Orbán Viktor népszavazását felvezető féligazságokat. Amúgy sem árt rögzíteni, hogy minden melldöngetés mellett nem a félelem meglovagolásához kell bátorság. Nincs szükség kurázsira ahhoz, hogy kimondjuk, amit a kocsma népe gondol.

– Wir schaffen das. Megbirkózunk vele – ez Merkel híres jelmondata a menekültválság kapcsán, pozitív és optimista üzenet. Nincs benne lenézés, mint amikor Gyurcsány Ferenc a megszorításokról azt mondta, hogy azok nem fognak fájni. És nincs benne tagadás, mint mindenben, amibe Orbán Viktor kapaszkodik,

hogy fenntartsa a szabad rablásra épülő rendszerét. A magyar kormányfő abban a pillanatban futamodik meg, hogy valami – bármi – veszélyezteti az uralmát, Merkel közben kitart politikája mellett az erősödő ellenszélben is. Orbán a hatalmát a fékek és ellensúlyok lebontására, a választási törvény átírására, ezáltal az ellenzék megosztására és anyagi kiszárítására, a média megfojtására alapozza. És ilyen körülmények között kampányol az ellen, hogy bármi dolgunk legyen az elmúlt évek legsúlyosabb humanitárius katasztrófájával szembesülve.

Németország viszont azon vitatkozik, hogyan bánjon azokkal a százezrekkel, akiknek menedéket nyújt. Rémisztő, hogy van az Északi-tenger partján az országnak egy olyan sarka, ahol az AfD és a neonáci NPD együtt ötven százalék fölötti eredményt hozott. Nem szabad félvállról kezelni a szélsőjobboldali veszélyt, de azért Németország joggal bízhat abban, hogy demokráciája az ilyen kihívásokkal elbír. Az 1970-es években a belső, politikailag motivált szélsőbalos terrorizmussal is megbirkózott már.

Merkelnek egyelőre nincs valódi alternatívája a német jobboldalon. Így jó eséllyel jövőre ismét pártja listavezetőjeként méretteti meg magát a választásokon. Az is biztosnak látszik, hogy a CDU/CSU meggyengülve is hozni fogja az első helyet, ám kérdés, lesz-e többsége egy negyedik ciklushoz. A német demokráciára egyelőre nem az AfD jelent valódi veszélyt, hanem ha a Merkel számára annyira kényelmesnek bizonyult nagykoalíciós kormányzásból csinálnak rendszert. Az gátolja a vitát, az ellentétes koncepciók ütközését, az alternatívák kidolgozását. Ott valóban csak külső proteszttel lehet áttörni a zárt ajtós konszenzuskeresést. Merkel önkéntes távozásával akart a történelembe vonulni, ám bukásával is hozzájárulhat országa sikeréhez.

A kancellár történelmi helyét viszont csak akkor lehet majd kijelölni, ha már múlt időben rögzíthetjük: Németország megbirkózott-e a szír háborús menekültek befogadásával. Merkel ellen nem, de erre szívesen kötök fogadást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.