Prágában nem árasztották el még a közmédiumokat sem öntömjénező kormányhirdetések az Eurostat legfrissebb jelentését követően, amely igen kedvező képet fest Csehország szociális helyzetéről. A kabinet még azzal sem próbálkozott, hogy kizárólag saját érdemeinek tulajdonítsa az eredményeket.
Jól tette, mert ezek két, sok évtizedes pillérre épülnek. Az egyik történelmi eredetű, amelynek jótékony hatását bizonyos mértékig önakaratukon kívül az első Csehszlovák Köztársaságba került magyar kisebbségiek is érezhették. Akik aztán az 1938-as visszacsatolással járó természetes eufória csitulása után egyre hangosabban követelték, hogy „minden drága, vissza Prága”. A másik pillér az ország demokratikus hagyománya.
Ennek a fundamentumnak a szilárdságát fékek és ellensúlyok őrzik, elsősorban az ellenzéki pártok célirányos magatartása, civil szervezetek kurázsija révén. Aligha feledte egyetlen pártvezető is, hogy másfél évtizede százezren cáfolták meg azt a rosszmájú mendemondát, miszerint a knédli sosem robban, mert fagyban-hóban heteken át tüntettek a Vencel téren azok ellen, akik a cseh köztévére akartak rátenyerelni.
