Egy érdi székhelyű bűnbanda járta akkoriban az országot, hogy előre kifigyelt padlásteres lakásokba törjön be éjjel. Mivel már régen a ceglédi rendőrség látókörében voltak, közvetlenül az után, hogy hozzánk betörtek, reggel házkutatást tartottak náluk. Megtalálták a számtalan kárvallott holmiját, és egy tőlünk ellopott márkás karórát. Az én családi ékszereimet sikerült elrejteniük.
A Ceglédi Városi Bíróság 2010. március 3-án jogerős ítéletben három vádlott bűnösségét mondta ki egy-három rendbeli lopás bűntettében, de 35 rendbeli lopás és 26 rendbeli egyéb vétség miatt emelt vádak alól felmentette őket, és felmentették a többi vádlottat is. A három elítélt hat-tíz hónapnyi börtönbüntetést kapott – felfüggesztve! Még a különös visszaesőnek minősített I. r. vádlott büntetését is felfüggesztették.
Én többé nem mertem a bűnügyi helyszínné vált lakásomban aludni. Különös egybeesés: akkor mondták ki a válásomat, közvetlenül a mellettünk lévő tárgyalóteremben, amikor 2010-ben ítéletet hirdetett a bíróság a bűnözők ellen.
2015 februárjában idézést küldtek a ceglédi bíróságról a büntetőügyben megismételt eljárásra. Reméltem, hogy tíz év elteltével, reálisabb ítéletet kaphatnak a bűnözők. Átadtam a büntetőirodán az új bírónak egy beadványt az azóta szerzett információimmal.
A naptáramba pirossal bejegyeztem a tárgyalás napját: június 22. 10h30p.
Tehát 2015. június 17-én hajnalban felszólítottak a rendőrök, hogy készüljek, a bíróság rendeletére előállítanak, mert 15-én nem jelent meg a tárgyaláson.
– Nekem 22-én kell mennem! Szaladtam vissza az idézésért.
Immár három hónap elteltével nem találtam az idézést, csak a naptári bejegyzést. Bizonyára rosszul írtam be a dátumot. Kérdem, mi legyen a kisgyerekekkel? Utasítottak, hogy keressek felügyelőt melléjük. Hajnali ébresztőt tartottam hozzátartozóim körében, és sikerült találnom valakit a gyerekek mellé.
Közben a rendőröket hívták rádión, hogy induljanak a 441-es úthoz. Ők meg jelentették, hogy „előállításban vannak”, nem tudnak menni. A hozzáállásomtól függetlenül már élt a parancs a bezárásomra.
Beszállítottak a lakásomtól gyalog öt percre lévő rendőrségre, és bevezettek a bűzös, lepusztult, összefolyóval ellátott fogdába.
– Ugye járt már itt nálunk? – kérdezték.
Megmotozott egy gumikesztyűs rendőrnő, elvették a személyes holmimat, a zsebkendőmet, rám vágták a vasajtót, és bezártak 3 órára.
Lehanyatlottam a fapriccsre. Aki nincs ilyesmihez szokva, pánikba eshet, infarktust kaphat! Rosszul lettem, szóltak, hogy figyelnek.
Nem tudtam az unokáimra vigyázó rokonnak telefonálni, neki pedig nem adtak információt arról, hogy hol vagyok.
Amikor kivezettek, megkérdeztem:
– Nem ülhettem volna le az előtérben? Muszáj volt bezárni, mint egy bűnözőt?
– Nem volt muszáj, de így határoztunk – mondta a rendőr.
– Panaszt fogok tenni, hogy indokolatlanul csuktak fogdába.
– Maga nem fogdában volt, hanem előállító helyiségben! – tett helyre egy tetovált, kigyúrt ifjú rendőr.
Jobbról-balról közrefogtak a fegyveresek és bírósági tisztviselők – köztük ismerőseim, egykori tanítványaim – tekintetétől követve átkísértek a bíróságra. Egy kisvárosban az ilyesmi nagy látványosság!
– Nem mondhatja, hogy rosszul bánunk magával, visszaadjuk a táskáját – szólt az egyik rendőr.
Kezdődött a tárgyalás. Ájulás kerülgetett. Ebben a feszült állapotban, szokásos reggeli gyógyszereim nélkül, higiéniai szükségleteim intézése nélkül kellett 3 órán át tanúvallomást tennem. Hosszú ideig csukott szemmel beszéltem. Magam sem értem, hogyan tudtam összefüggően fogalmazni.
A bűnözők három ügyvédje engedélyért folyamodott a bíróhoz, hogy leülhessek. Én nem kérelmeztem, ha az ember hasa görcsöl, jobb, ha áll. Előállítási díjamat a bíró 9 ezer forintban állapította meg.
Úgy véltem, hogy az előállításommal kapcsolatban mind a bíróság, mind a rendőrség túlterjeszkedett a BM-rendelet elővezetésre és a tanú ellenőrzésre vonatkozó szabályain. A következő passzusokat találtam a törvényekben: Az elmulasztott tárgyalás napjától számított 8 napon belül mentheti ki magát a beidézett személy. Az én előállításom az elmulasztott tárgyalás után két nappal történt! A törvény kimondja, hogy az elővezetés végrehajtásától valamely alapos ok miatt el kell állni (például kiskorú hozzátartozó elhelyezésének szükségessége)! A törvény szerint az elővezetett személyt a rendőrségen történő visszatartás idejére előállító helyiségben lehet elhelyezni – ha (ha!) az intézkedés sikeresen csak így hajtható végre. A rendőrség nem közölte, hogy én milyen módon veszélyeztettem a sikeres előállítást. Nem közölték azt sem, hogy miért nem elégedtek meg az „útba indítás ellenőrzésének” törvény által biztosított intézkedésével, hiszen ahelyett, hogy ácsorogtak velem az utcán harminc percig, mehettek volna a dolgukra, ahová hívták őket.
Panaszt és feljelentést tettem minden lehetséges jogi fórumon. A ceglédi bíróságtól többek közt ezt a választ kaptam: „Az ügy egyik vádlottja kényszerintézkedés hatálya alatt állt. Ennél fogva… a bíróságnak mindent meg kell tennie…, hogy az eljárás a lehető leghamarabb befejeződjön.”
Idézet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatalának leveléből: „…álláspontunk szerint a Ceglédi Rendőrkapitányság részéről jogellenes tevékenység nem merült fel.”
Idézet a Központi Nyomozó Főügyészség elutasító határozatából is: „A feljelentő … a rendőri intézkedést, figyelemmel sértetti pozíciójára, szükségtelennek, aránytalannak és jogtalannak tartja. A bíróság elrendelte Zimonyi Zita tanú elővezetését 2015. június 17. napján 8.30 órára, mert a kitűzött tárgyaláson nem jelent meg, és elmaradását nem mentette ki… Az a tény, hogy a feljelentő nem ért egyet a nyomozó hatóság intézkedésével… nem alapozhatja meg a nyomozás elrendelését.”
A Központi Nyomozó Főügyészség levele szerint a bíró 8.30-ra rendelte el előállításomat. A rendőrségi igazolás szerint 8.50-kor engedtek ki a zárkából, hogy a bíróságra vezessenek. Micsoda összevisszaság! 2015. december 14-én született meg az ítélet, fél évvel az előállításom után! Ezért kellett annyira sietni! Ezért kellett az arányosság és a fokozatosság elvére, valamint a törvény betűjére fittyet hányni! Viszont a három vádlottat összességében 32 rendbeli lopás bűntettében és 4 rendbeli vétség elkövetésében találta bűnösnek a megismételt eljárás során. Az elsőrendű vádlottat a bíróság 3 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, a másik kettőt 1-1 év (2-2 évre) felfüggesztett börtönre.
Lehet, hogy ez az ügy sokak számára banálisnak tűnik. De nem az! Helyzetkép a mai magyar rendőrség és bíróság hozzáállásáról. Arról, milyen kevés kell ahhoz, hogy megsértsék az emberi méltóságot. Hogy annak tiszteletben tartása mennyire nem szempont. Elgondolkodtató, hogy ha ebben a „jelentéktelen” ügyben ilyen túlkapás történhet, akkor a nagy horderejű ügyekben mennyire kaphatnak túl.
