galéria megtekintése

Betépett birkák

2 komment


Doros Judit

Szeretett azon a lócán üldögélni. A falusi konyha éke volt a mélybarna színű hosszú faragott bútordarab, amelyen három asszony is elfért egymás mellett csigacsináláskor, s délután békésen szunyókálhatott az óvodás gyerek. Komoly döntések születtek a lócán ülve, konyhaasztalra könyökölve: mennyiért adják a zugban kifőzetett pálinka literjét, hány tehenet vegyenek tavasszal, s mit ültessenek a falu szélén lévő félhektáros kis földbe, ami emberemlékezet óta a családé volt. Később ez utóbbi probléma magától megoldódott, mert a tanács kisajátította a kicsike kis földet, elrekvirálta, befalta, kellett neki, megszerezte, kész. Ebbe belepusztult a férfiszív, az asszonynak meg ott maradt a közelebbi, sokkal kisebb konyhakert, ahova mákot már nem ültetett, mert nem maradt hely, csak sárgarépát, petrezselymet, karalábét, zellert, aranyló zsírkarikás vasárnapi húslevesek alapkellékeit.

A lócának számos előnyén túl volt még egy óriási: az ülőrészt felemelve hatalmas tároló tárult fel, megannyi kincs rejtekhelye. Hímzések, amiket télutón elkezdtek, de a szántás, vetés, aratás szigorú rendje szerint csak a következő tél elején folytathattak. Városban vásárolt gyöngyfonalak, pamutgombolyagok, amikből majd a legkisebb unokának horgolnak keresztelőruhát. Formás hengerbe tekert zsákvásznak, amit még az ükmama készített saját szövőgépén, beleszőve álmokat, könnyeket, s végül a monogramját is.

Most itt van a lóca egy másik konyhában, épp végigéri a rövidebb falat. A barna, viaszosra kopott öreg festéket szépen lemaratták róla, a szálkákat lecsiszolták. Már csak a lakatost várták a szomszéd faluból, hogy hozzáillessze a rozsdás zárat a megkopott öreg kulcshoz.
A lakatos szürke munkásruhában érkezett, kért egy kávét, majd odakuporodott a lóca elé. Egy darabig elmélyülten dolgozott, aztán megállt kicsit, s azt kérdezte, hallottuk-e, hogy egy dél-walesi kisvárosban eszméletlen perpatvart okoztak a betépett birkák, akik egy illegális kenderültetvényről legeltek be jókora nyalábokat.

 

Mondtuk, nem hallottuk, hozzánk csak egy szelíd őz jár be, ott harapdálja a füvet meg a bokrok széleit a szomszéd kertben kora estétől sötétedésig, még a kutyák csaholása sem zavarja, csak felnéz fenségesen, és folytatja tovább.

De a lakatost nem hagyja nyugodni a téma, folyton maga elé képzeli a pszichotikus birkákat, akik e furcsa állapotukban állítólag elfelejtettek legelni, családi házakba mentek be, elheveredtek szobákban, okoztak némi rendetlenséget, aztán kitisztulva végül távoztak.

Miközben ezt mondja, reccsent egyet a záron, a rozsdás kulcs lassan, nyikorogva elfordul. Gyerekkorom óta nem láttam a belsejét, de most feltárul újra a tágas rejtekhely. A lóca belseje majdnem üres, egyetlen vászonzsák árválkodik csak a jobb sarkában. A lakatos kíváncsian néz rám, tekintete azt kérdi, vajon kibonthatja-e? Intek, hogy csak bátran.

Megszáradt barna fűszálak bukkannak elő a zsákból, sejtelmes illatuk hamar betölti a lóca körüli teret. Kiveszi, megpödri, hosszan szagolgatja.  – Szárított dohánylevél – mondja aztán. – Régen ezzel űzték el a molyokat. Akkurátusan visszacsomagolja a vászonzsákot, s teszi oda, ahonnét elővette. – Molyok ellen jó lesz továbbra is – jegyzi meg, hangjában enyhe csalódással.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.