„a külföldieknél sosem lehet tudni”
Mészöly Miklós: Idegen partokon
Áldassék a miniszterelnök úr neve! Én ugyan már jó ideje számra nem veszem, de hát így van ez rendjén, a szentségeket nem szoktuk csak úgy üptre a szánkra venni. Sok oka lehet ennek, én például azért nem veszem a számra a szentségek neveit, és most már jó ideje a miniszterelnök úr nevét sem, amiért anyámék azzal basztattak kölyökkoromban, hogy ne bandzsíts, úgy marad a szemed! Némileg átláttam én már akkor is ezen a nagyon vékony álpedagógiai selymen, mégsem bandzsítottam tovább, mert mi van, ha tényleg úgy marad a szemem? (És akkor most nem beszélnék hosszabban M., az igen jól látható szemtengelyferdülésben szenvedő pajtás iránt érzett sajnálattal elegy rokonszenvről: egyszerre láttam benne a szerencsétlent, aki soha nem tud már megszabadulni a „de melyik szemeddel...?” típusú élcektől, s a szülői szigor ellen való lázadás mintaképe is benne tűnt fel.)
A nyelvünket csak korlátozottan beszélők, a logikai kapcsolásokat végrehajtani csak mérsékelten képesek, vagyis a bevándorlók kedvéért fordítsuk ezt le magyarra: hát kell az nekem, hogy egy meggondolatlan cselekvéssorozat végeredményeként ott maradjon a számon a miniszterelnök neve? Onnan már csak egy ugrás, hogy a miniszterelnök maga is ott maradjon – hogy itt maradjon. Végleg. Na hát ezért nem veszem a számra, miként a szentségek, úgy a miniszterelnök nevét sem, hát mit kezdjek a számon a miniszterelnökkel? Már így is éppen elég szájon van ott, a miniszterelnöki név csakúgy, mint a tekintetes, méltóságos, fényességes miniszterelnöki ülep, mely különben az előbb említett szájakban búvó nyelvek mián napról napra egyre fényességesebb is, de ezt most hagyjuk.
