Azt mondja a Klubrádió műsorvezetője, hogy csak háromezren fizettek be az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba, mire Horváth Tihamér, az alap elnöke megjegyzi, hogy „van ebben az országban háromezer olyan ember, akinek van gerince”. Ha háromszázezer olyan ember él itt, aki megengedhetné magának, hogy milliós adománnyal vállaljon részt a közös teherviselésben, akkor a három év alatt összejött 342 millió tényleg nem sok. „Ez azt bizonyítja – mondja az elnök –, hogy nem mindenki gondolja komolyan a Himnuszt meg a Szózatot, amikor énekli”.
Ez jó, ezt a kitételt megjegyezzük magunknak. Azzal most nem foglalkozunk, hogy mondjuk szilveszter éjszakáján a Himnusz éneklése közben mekkora valószínűséggel gondol Magyarország háromszázezer gazdag embere arra, hogy na, már csak egyet kell aludni, és mehetünk a bankba az államnak utalni; egyébként is csalódást fogunk okozni, nem rúgunk bele a gerinctelen gazdagokba. Holott szívesen kiengednénk magunkból a gőzt, hogy szemét milliárdosok, miközben a nép senyved itthon, s korrupción begazdagodott frakcióvezetők még annyit se tudnak elintézni, hogy újra negyven fillér legyen a kifli, ők bizonyára most is egzotikus tájakon süttetik hasukat a napon.
Szóval, hogy ez a rohadék banda nem hajlandó államadósságot csökkenteni, holott az Alapot a nemzet legfőbb esze hozatta létre, arra számítva, hogy a 25 ezermilliárdos adósságnak legalább a tíz százalékát állják a befizetésekből. Elképzeljük inkább, hogy mi is gazdagok vagyunk. Mumm pezsgőt hörpölünk eltartott kisujjal, söröspohárból, csodazongora-versenyekre váltunk bérletet, s szimplán leangélázzuk Merkel asszonyt, ám ezenközben a végletekig becsületes bunkók vagyunk.
