galéria megtekintése

Belső ellenség

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 29. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége megint menekülteknél járt, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként ezúttal a bicskei befogadóállomásra vitt ajándékokat a gyerekeknek, sőt, még be is ült közéjük a kézművesfoglalkozásra.

Az ember már azt sem érti, hogy miként számolhatott be az eseményről az állami híradó honlapja, hiszen migránsok megsegítéséről volt szó, igaz, a főszereplőket nem mutatták, minthogy egy belső intézkedés értelmében a menekültekről szóló tudósításokban nem szerepelhetnek gyerekek.

A köztévé magyarázata szerint azért, mert így védik meg a kiskorúak jogait, valamint – ám ezt már mi tesszük hozzá – ezzel megkímélik a lakosságot is a gombszemű és virgonc gyerekhad látványa okozta esetleges elérzékenyüléstől, ami erősen csökkentené a migránsok elleni harci kedvet a lakosság körében.

Hol van ilyenkor a CÖF, és hol van ilyenkor ifj. Lomnici Zoltán, a magyar nemzeti kormány állami civil szervezetének a szóvivője, hogy tiltakozzék Lévai Anikó újabb akciója ellen, kérdezhetnénk. Egyszer már, amikor a sokra hivatott szóvivőt kitüntette ötvenhatos szellemiségéért id. Lomnici Zoltán, tehát a saját apja, mint az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, jeleztük, hogy kíváncsiak volnánk, megbeszélik-e otthon a fiatal szóvivő közéleti szerepléseit, hogy miként lehetne az ifjú jogász még méltóbb örököse a forradalomnak.

 

Ám most sokkal drámaibb a helyzet. Magyarország végveszélybe került, most van csak igazán szükség tisztánlátásra, tisztességre, becsületre, s ilyenkor bizony elkél az atyai jó tanács. Jaj, nem arra gondolunk, hogy az idősebb Lomnici, az egy kori főbíró, aki nem mellesleg az Emberi Méltóság Tanácsának az elnöke is, a fia fejére olvassa, hogy emberi méltóságot sért megróni azokat az önkénteseket, akik étellel, itallal, takaróval segítik a menekülteket, s még csak nem is arra, amikor a CÖF rárontott a volt köztársasági elnökre, mondván, személyesen osztott élelmiszercsomagot a Köztársaság téren, „ami ellentétes a kormányzat törekvéseivel”; egyelőre ez a maximum, ameddig a hazafias erők lőparancs híján elmehetnek.

Hanem, hogy mi a helyzet a miniszterelnök feleségével? Hogy miközben a férje a magyar haderők bevetését szorgalmazza a migránsok ellen, s legszívesebben már a harangokból is kerítést öntetne, ő szinte hazajár a menekülttáborokba. Micsoda gyávaság és sunyizás az, fiam, hogy a volt köztársasági elnököt meg a több ezer önkéntest kockázat nélkül támadjátok, a miniszterelnök feleségénél pedig behunyjátok a szemeteket, és elszáll a bátorságotok? Hát milyen férfiak vagytok?

Karriert, persze, be lehet futni így is, sőt, csakis így lehet, éppenséggel tudnék mesélni magam is, csak közben elvész a maradék becsület és tisztesség, ráadásul még ki is röhögnek a sajátjaitok; lám, a kormánypárti Heti Válasz már nevetség tárgyává is tette a Sólyom László elleni kirohanásotokat. Meggyőződésünk, hogy id. Lomnici Zoltán, aki még ma is hű tud lenni ötvenhat szellemiségéhez (kétéves volt a forradalom idején), s kérlelhetetlenül áll ki az igazság és az emberi méltóság védelmében, csakis ezt mondhatta a fiának intelemként.

Vigyázat, nem azt sugalljuk ezzel, hogy a CÖF azonnal tiltakozó békemenetet szervezzen a miniszterelnökné házához, petícióban követelve, hogy legyen méltó az urához, csak annyit, hogy legalább Magyarország e nehéz óráiban tanúsítson fokozott éberséget, és egy percre se hagyjon fel a belső ellenség leleplezésével.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.