Először csak mellém úszik, s kicsivel arrébb leül. Behunyom a szemem, így talán megúszom, de érzem, türelmesen várja, hogy kinyissam újra.
– Magáról már vettek le rontást? – lep meg, de persze választ nem vár, a kérdés csak ahhoz kellett, hogy megeredjen szavainak csapja. A szomszéd faluban laknak, tudom meg, szép nagy családjuk van, mindenki egészséges, sikeres és boldog. Cseperednek az unokák, ők is sikeresek, egészségesek és boldogok. Minden ünnepet megülnek szépen, olyankor tyúkot vágnak vagy kacsát, és a helyi cukrásztól rendelik meg a legnagyobb dobostortát. Bútort is cseréltek nemrég, s nyaranta Hévízre mennek el, mert az ottani víz még a köszvényt is gyógyítja. Ide is eljár minden héten, Béláját masszírozzák addig, amíg ő úgy tesz, mintha úszkálna a pár négyzetméteres körmedencében.
Az idillt néhány hónapja zavarta csak meg egy gonosz cemende, aki a városból költözött ki az ő kis falujukba. Nem messze tőlük vett egy parasztházat, a hátsó istállóba beállított két kis bocit, a ház előtti füves dombra meg kipányvázott pár kecskét. Férj, gyerek nem érkezett vele, s egész magatartásával azt üzente, nincs is szüksége férfira ahhoz, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal az ő kicsi falujukban.
Bélát, az urát épp ez zavarta meg. Szerinte asszonynép nem boldogul férfikéz nélkül, ezért lépten-nyomon felajánlotta a segítségét. Vitte a fenőkövet, hogy nem kell-e megélezni sarlót, kaszát. Ajánlgatott boltokat, ahol olcsóbban lehet hozzájutni a takarmányhoz. Beállt a ház elé a kis traktorjával, hátha ki kell vinni valami nehezet a szeméttelepre. Ha nagyobb zajt hallott a szomszédból, átment, nem történt-e baj azzal az egyedül lévő asszonykával.
A mi asszonykánk – merthogy ránk testálva gondját-baját immár miénk lett ő a párás törökfürdői medencében – egy darabig némán tűrte ura megnövekedett érdeklődését egy másik háztartás gondjai iránt, de aztán úgy döntött, lépnie kell. Elutazott hát a három faluval odébb lakó boszorkányhoz, aki mindjárt meg is állapította, hogy valaki rontást küldött rá, meg akarja mérgezni az ő idillikus életét, romba döntve családi ebédeket, meghitt ünnepeket, hatalmas dobostortákat. A jó hír az, hogy pár tízezer forintért ezt a rontást le lehet venni, így aztán ő nem is morfondírozott sokáig, alávetette magát egy auratisztító szeánsznak, amit rontáslevétel követett. S lám, a másik asszonyka pár hét múlva el is költözött a faluból, eladta a kecskéket meg a bocikat, visszament a városba, hát ezért gondolta, megosztja most velem a tapasztalatait, hátha szükségem van hasonlóra. Elvégre mi asszonyok, tartsunk össze, ha már itt uszikálunk a párás törökfürdőben, én csak úgy, ő meg Bélájára várva.
