Zuhogott az eső és dörgött az ég, a Kossuth téren mégis lelkes tömeg gyűlt össze 1989. július 11-én, hogy meghallgassa idősebb George Bush amerikai elnököt, aki – a rendszerváltó – Magyarországra látogatott. A történelmi pillanatot Bush azzal tette felejthetetlenné, hogy eltépte az előre megírt beszédét, s a protokollt mellőzve, baráti hangon bátorította a magyarokat.
Kuba még nincs a rendszerváltás kapujában, s Barack Obama sem tépte szét egyébként rendkívül szellemes, bátorító utalásokkal teli beszédét. A kubaiak mégis hasonlóan érezhették magukat az elmúlt három napban, mint a magyarok az 1989-es Bush-vizit alkalmával. Amerikai elnök utoljára nyolcvannyolc évvel ezelőtt járt az akkor még szövetséges – értsd: félgyarmati státusban lévő, kiszipolyozott – karibi szigetországban. 1958. december 31-én aztán győzedelmeskedett Fidel Castróék forradalma, amelynek a hidegháború idején az USA az első számú ellenfelévé vált: a Castro-rezsim az élelmiszerhiánytól kezdve a – trópusi országokban igen gyakori, szúnyogok által terjesztett – Dengue-lázig minden bajért az imperialista jenkiket okolta. Az embargó tehetett róla, ha a csecsemőknek is csak tejpor jutott, vagy naponta háromszor elment az áram a lakásokban. Mostanáig.
2016. március 20-án lezárult egy korszak. Az emberek régóta testvérként tekintenek az északi szomszédokra, de ezentúl politikai szinten is irányt kell váltani. Mostantól bizony nehéz lesz másra tolni a felelősséget azért, mert az ország évek óta az összeomlás szélén áll: az elmúlt napokban Raúl Castro többször is kezet rázott Barack Obamával, vendégül látta a Forradalmi Palotájában, tamalest, azaz húsos batyukat ettek, kísérőként sült banánnal. Majd mint két amigo, végigszurkoltak egy baseballmeccset.
