Befogadni, aki menekül, de azért nem örökre
Orbán Viktornak annyiban igaza van, hogy a menekültválságot az Európai Unió nem képes megoldani. Azt szerinte ott kellene megoldani, ahonnan a menekülők elindulnak. Csakhogy már évek óta jönnek. Igaz, tavaly óta eddig nem látott tömegben. Húsz éve is voltak hasonló nagy menekülések háborús és válságövezetekből. A balkáni válsághelyzet nem múlt ugyan el, de az onnan érkezők ma már nem jelentenek nagy gondot.
A múlt év elején Koszovóból tízezrek kerekedtek útra, de ezt viszonylag könnyedén elrendezte az EU. Magyarország szép csendben átengedte őket. Ez is példája volt annak, miként lehet valóságos lokális és regionális gondokat, izzó etnikai gyűlöleteket és gazdasági-társadalmi válsághelyzeteket elmismásolni.
A közel-keleti, afrikai válságok viszont rövid távon megoldhatatlanok. A háborúk, helyi konfliktusok, vallási összecsapások szinte állandóak. Szomáliától Irakig, Afganisztánig, Pakisztánig tart az emiatt menekülőket küldő országok listája. Európa sok migránst tudott korábban befogadni. Ugyanis a leginkább képzettek, vállalkozó kedvűek és munkaképesek indultak útnak. Valahogy találtak maguknak helyet, közben kulturálisan a többségük idegen maradt az új helyen.
Szíria, amely azelőtt maga is befogadott menekülteket, az öt éve tartó háború miatt került a képbe. Egész családok, falvak, szekták menekülnek az elviselhetetlen háború elől. Az onnan menekülő emberáradatot nem lehet felfogni kerítéssel, schengeni határőrimporttal. Viszont fel lehet készülni a béke helyreállítása utáni visszatelepítésre. Ezért lehetne az ideiglenes befogadás a megoldás. A kvóta rossz, de elviselhető lenne, ha tudatosítanák: nincs szó letelepedésről. Ám az uniónak nincs befogadási és menekültstratégiája. Demográfiai elképzeléseket sem vitatnak meg. Talán mert ez erősen óvott nemzeti jogkör. (Nincs egyetértés az unión belüliek munkavállalását illetően sem – lásd a brit követeléseket.)
A vándorlás távoli tájakról nem szűnik meg, de lankadna, ha a szolidaritás nemcsak gyors segítséget, csomagosztást jelent, hanem a megélhetés megteremtését ott távol, a válsággócokban. (Ilyesmivel próbálkozik a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Észak-Irakban. Több pénzzel többet lehetne tenni.) A célországoknak tudatosabb politikával kellene megállítaniuk a konfliktusokat, a menekülést a már felismerhető válsággócokban. Nem fegyveres intervencióra gondolok.
Szinte elviselhetetlen az északkelet-törökországi kurdok helyzete. Ez az övezet határos a szíriai háborús zónával, erős benne az „Iszlám Állam" jelenléte. Miután kiújult a török hatóságok és a gerillák közötti konfliktus is, a helyzet háborússá válik. A 120 ezres Cizréből százezren menekültek el. Először a szomszédos városokba, majd távolabb. Ha úgy alakul, külföldre menekülnek. Újabb áradat jöhet, amit Európa ölbe tett kézzel néz.
Diplomáciai nyomással, gazdasági beavatkozással, a média fellépésével még meg lehetne állítani az újabb háborús helyzetet. Ott, ahol keletkezik. Ez az európai politika felelőssége is.
