galéria megtekintése

Bedől a virágillat

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 16. számában
jelent meg.


Csider István Zoltán
Népszabadság

„A Vitézi Rend lovagja lettem, a Vitéz Nagybányai Horthy Miklós lovagrendjébe választottak be. (...) Ez a vitézi rend politika mentes és egyben nemzetközi is. (...) Az előző rendszerben semminémű kitüntetést nem kaptam, holott az ország egyik legszeretettebb, s vezetésemmel a legtöbb koncertet adó rock zenekara voltunk, így nagy örömömre szolgál, hogy a Vitézi rendbe beválasztottak.”

(Som Lajos a Facebookon, szöveghívileg)

„Mit szólsz? Békéscsaba és Törökszentmiklós bebarnult...” – kérdi, állítja, hangsúlyozza, színezi, húzza alá apám, ráadásul cseten, mert nekem ilyen modern apám van: nem levelet ír vagy felhív, hanem rám ír, hogy mit szólok hozzá.

 

Mondjak már valamit arra, hogy Békéscsaba és Törökszentmiklós úgy bebarnult, mintha nem is helyre kis dézsából, de mondjuk egy repülőgép-anyahajónyi konténerből öntötték volna rájuk a’ excrementumot, hogy végképp esély se legyen elkenni, na pláne megúszni, most mit szépítsük: a szart magát. Hanem muszáj legyen úszni benne. Ezt a repülős, anyahajós, úszós dolgot különben már nem apám mondja, hanem egy barna zakós budapesti belvárosi balos értelmiségi a pultnál; neve is van, meg savanyú lehelete. Előbbi nem fontos, utóbbi viszont néhány éve egyre savanyúbb, és mondogatja is mindig, hogy eskü, tényleg nem a szőlő miatt, egyszerűen csak trágya ez így, hogy „jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, / füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a...” – itt viszont most az egyszer megálljt intek, tisztelettel bár, de határozottan: egyrészt mert el se nagyon mentek azóta, másrészt meg mert egy bekezdésben ennyi emberi végtermék éppen elég lesz.

Különben is, mondom apámnak, meg a barna zakós budapesti belvárosi balos értelmiséginek, Miklós meg Csaba meg a többiek még istenesen megúszták, de mi lesz Ózddal, ahol ráadásul literátus nácival gyarapszik a városi elöljárók hosszú sora? A lélek igazi mérnökével, akinek eszköztára már most is bővebb a fajelméletnél. Ilyeneket tud például, hogy „mintha nyitva az ablak / s bedől a virágillat, / mintha a házban / valahol pudingozás van”. Úgyhogy jobb, ha most hangosan is gyakoroljuk egy kicsit a nevét, mondom apámnak és a barna zakós budapesti belvárosi balos értelmiséginek, mert lesz még ennél nagyobb ember is a Janiczak Dávid.

„Ismételd, fater: Janiczak Dávid!”

Némi csönd után azt kérdezi cseten apám, meg a barna zakós budapesti belvárosi balos értelmiségi is azt firtatja a pultnál, nem-e lehet-e, hogy ez a fiú akkor érett túl, akkor barnult be teljesen, amikor az Élet és Irodalom versrovata visszadobta a költeményeit, ekképpen talán éppen az úgynevezett liberálisok tehetnek róla, „mi tehetünk róla”, hogy most az van, ami van, Ózdon legalábbis.

„Hát, bizony, az lehet”, mondom. Hagyok némi időt az önvádra a barna zakóhoz passzoló, barna szomorúan pislákoló szempárnak meg a villogó csetablaknak, aztán eszembe jutnak a pünkösd utáni hatodik vasárnapra szánt egyházi beszéd szavai is, miszerint „ha eszed, tudományod van, tanítással, tanácsadással légy könyörületes”, úgyhogy mielőtt kinyomnám a csetablakot, és otthagynám a kocsmát, megnyugtatok mindenkit, hogy már a Köves Gerti is megmondta: a náci az náci az náci az náci. Meg hogy azt a pudingos verset még a Magyar Fórum is simán visszadobta volna. Valahogy úgy, ahogyan ezt a méreten aluli országot dobta vissza mindig mindenki az egyre marasztalóbb, egyre barnább lébe, „majd legközelebb mindent megoldunk”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.