Történelmet írt Gyarmati Panka: a hódeszkás első magyarként nyert világkupa-futamot a slopestyle szakág kaliforniai versenyén. Reakció a sportsajtóban: „Panka nem csak overallban mutat jól..."
A Hosszú Katinka-ügy kapcsán a Facebook figyelmembe ajánl régi cikkeket. Így botlottam ebbe a 2014-es interjúgyöngyszembe is:
„– Még nem láttam (önt, Katinka) kirúzsozva.
– A versenyeken, az edzéseken nem lenne éppen ideális. De alkalomadtán használok rúzst. De miért érdekes ez?"
Elképzelik, mi volna a visszhangja, ha én – nőként – azzal indítanám az interjút: nahát, Dzsudzsikám, milyen jó a frizurád? Az a minimum, hogy dilettánsnak könyvelnének el, de a hátam mögött nyilván megkapnám, hogy futballistafeleségnek készülök. A férfikolléga ezzel szemben nem elég, hogy a rúzsáról faggatja a világ legjobb úszónőjét, még Katinka reakciója után sem kapcsol, sőt: a szerkesztője meg is jelenteti ezt a bravúros interjúindítást.
Bárcsak annyi ezresem volna, ahányszor azt hallottam – kollégáktól is –, hogy „engem a női foci csak a mezcsere miatt érdekel"! Ha én állapítanám meg bármelyik labdarúgóról, hogy jóképű, sokan rögvest rávágnák: na, ugye, már tizenöt éve is megmondtuk, hogy csak Beckham feneke miatt kezdtél el focit nézni!
De ez nem csak a sportvilágban van így. A minap ezt a sajtóközleményt kaptam: „egy igazi nagyágyút, az Elvis Costello fejét is elcsavaró Diana Krallt köszönthetik". Nem ám az öt Grammy-díjtól nagyágyú, hanem, mert felszedte Elvis Costellót. Sol Gabetta budapesti koncertjét úgy reklámozzák a rádióban: fellép Alekszej Vologyin zongoraművész és Sol Gabetta, a csinos csellóművész. Remek, nem? A csodagyerek, Grammy-jelölt, Gramophone-díjas, négyszeres ECHO Klassik-díjas művésznő legfőbb és leginkább közönségcsalogató tulajdonsága az, hogy csinos. Képzeljük el ugyanezt fordítva: vezényel a jóképű Gustavo Dudamel! Csak önöknek énekel a kőkemény fenekű Juan Diego Flórez!
Néhány évvel ezelőtt hárman várakoztunk újságírók az akkoriban hazánkba szerződött Videoton-edzőre, Paulo Sousára. Kilépett az ajtón a sajtófőnök, beengedte az egyik férfikollégát, a másiknak elővezette, hogy ő lesz a következő, aztán hozzám fordult, bemutatkozott, és azt kérdezte: „Utánanézett a Wikipédián, kivel fog interjúzni?" A pillanatnyi döbbenetet követően visszakérdeztem: ugye, ezt a kérdést nem tette volna fel nekem, ha történetesen férfi vagyok? Hebegni kezdett: jaj, ő nem úgy gondolta. Nem? Akkor vajon hogyan? Hogyan lehet másként gondolni a nők lenézését?
Ugyan, ezek csak szavak – csóválják most önök közül is sokan a fejüket. Meglehet, sokak szerint nincs semmi gond a fentiekkel. Sem azzal, ha utánunk fütyülnek az utcán, kacsintgatnak ránk a villamoson, s a buli hevében még egy kis fenékfogdosás is belefér. De ismerik a három kismalac meg a farkas meséjét: ma egy ajtón bedugott láb, holnap három felfalt kismalac. Persze biztosan a malacok viselkedtek kihívóan.
