galéria megtekintése

Bátrak a nemzeti gyávaság rendszerében

22 komment

A szerk.

A magyar jobboldal ismét az érinthetetlen elnyomók önteltségével próbálja alázni az eszközteleneket. Az újkori gyávaságot ezúttal Bayer Zsolt ügye mutatja meg. A hatalmasok alázzák, jelentéktelenítik azokat, akik visszaadták kitüntetésüket. Ehhez a munkájukhoz gondosan kiválasztják azokat, akik korábbi politikai állásfoglalásaik alapján könnyen azonosíthatók ellenségként, így igyekeznek ballib hisztiként bemutatni az ellenállási akciót. Azért teszik ezt, mert érinthetetlenként is gyávák szembenézni azzal, hogy amit tesznek, árt Magyarországnak.

Márpedig erre mutat rá Pásztory Dóra paralimpiai bajnok mélyen megrendítő szövegében, amellyel az elismerésétől búcsúzik. Ezt jelzi Tóth Bálint matematikus és Snétberger Ferenc gitárművész, amikor elköszön. Ezek a nagy magyarok mély szomorúsággal üzenik, hogy
a hazánk nem lehet olyan, amilyen ország Bayer Zsolt munkásságából következik.

Ehhez a tiltakozáshoz ma bátorság kell. Mert amikor az aljasságával már kitűnő hatalom, illetve visszataszító propagandagépezete a TV2-től az MTVA-ig mocskos, lejárató akció­kat végez a megszólalók ellen, bátorság kell ahhoz, hogy valaki szóljon. Bátorság kell, mert a hatalom az elnyomókra jellemző fokozhatatlan gyávasággal képes bárkit tönkretenni. Nem ad pénzt kutatásra, nem ítéli meg az élet munkájával kiérdemelt Széchenyi-díjat, nem sajnál szervilis médiamunkásokat karaktergyilkossággal megbízni. és amiért ilyen eszközökkel dolgozik, nem tud mit kezdeni a bátorsággal.

 

Például azoknaka kiállásával, akik beléptek a politikai térbe, hogy elmondják, nem akarnak ilyen Magyarországot.

Mert ők szeretik a hazájukat. Nincs nagyobb tragédia annál, mint hogy ennek elmondásához ma bátornak kell lenniük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.