galéria megtekintése

Bátorság

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 19. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Hozhat-e egy magyar bíróság olyan ítéletet, amely csődközelbe taszítja a magyar fővárost? S még inkább: mennyire lehet bátor ma Magyarországon egy magyar bíróság? Mert Tarlós Istvánnak igaza van: eljött a bátorságpróbák kora.

A Cet-per tétje jóval több volt, mint 7,5 milliárd forint. Az se kevés persze, hiszen éppen ennyi hiányzik a BKV kasszájából az idén. Nem mintha a pergyőzelem okán megkapnák amortizációs költségként, holott a külsős szolgáltatóknak mindenféle fakszni nélkül kifizetik.

Csak a főváros közlekedési cégének nem. De a budapesti közlekedési cég nem bír kikeveredni a lúzer szerepből. Mint ahogy a Cet is már születése pillanatában vesztésre állt. A Közraktárak átépítésével létrejött multifunkcionális központ terve egy éppen záródó politikai korszak végén fogant. Nem volt hozzá pénz, csak akarat.

 

Demszky csapata még gurítani akart egy nagyot a végén. A semmiből – vagy főpolgármesteri szóhasználattal élve: a máltai strandról – jött Porto pedig a plázaépítők szemérmetlen nyereségétől elvakítva szakítani akart egy méreteset. S túl kicsi volt ahhoz, hogy a nagy ingatlanmogulok válla fölött meglássa a közelgő gazdasági krízist.

A holland építész álma lenyűgöző volt. Olyan nagyvilági, olyan, mint a nagyoké. Csakhogy jócskán többe is került, mint a fantáziátlan bevásárlóközpontok.

A Porto később módosított is a drága terveken. Az MKB pedig megrészegült és óvatlanná vált. A főváros a politikai vádaskodásokat kivédendő nem engedett jelzálogot bejegyeztetni az ingatlanra. A pénzintézet kínjában különmegállapodást írt, amelyben rögzítette, hogy az önkormányzat a szerződés felmondásakor köteles megfizetni a fennálló adósságot. Akkor is, ha a szolgáltató súlyos szerződésszegése az ok.

Csakhogy fordítva történt: a szolgáltató mondott fel, a főváros súlyos szerződésszegésére hivatkozva. (Volt ebben politikai dac és gazdasági felismerés is.) A Pécsi Törvényszék, illetve a Pécsi Ítélőtábla azonban úgy találta, hogy a főváros fizetési kötelezettsége fennáll. A Kúria viszont nem látta bizonyítottnak a követelést. Nem mondta ki, hogy nincs jogalapja, csak azt, hogy a bank nem bizonyította eléggé az igazát. Ami elég dodonai.

A fővárosnak így nem kell visszafizetnie a 7,5 milliárdos hitelt. (Hogy örültek volna a devizahitelesek egy ilyen Kúria-döntésnek!) Az önkormányzat saját számításai szerint is legfeljebb 5 milliárdért szerezte meg a cirka 8,5 milliárdból felépült, 30 ezer négyzetméteres épületet.

Ebben nincs benne a következő 25 év működési költsége, se az az 1,2 milliárdos bankgarancia, amelyet öt cég adott össze a szerződés aláírásakor. Ők már kétszer is tüntettek az időközben Bálnára keresztelt Cet előtt az önkormányzattól kérve vissza a pénzt. Mindhiába.

Nem sok vizet zavartak. Az épület kong az ürességtől. Légy szárnya bent, se künn, nem hallatik. De biztos akad majd egy bátor bárd, aki megénekli, hogy a főváros nyert.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.