galéria megtekintése

Barátság Hirosima

2 komment


Miklós Gábor

Barack Obama elnök nem kért bocsánatot Hirosimában az amerikaiak által 71 éve a városra dobott atombomba miatt. De arról beszélt, hogy a háború, a tömegpusztító fegyverek rettenetesek, hogy a vallások, amelyek a szeretetet prédikálják, soha nem akadályozták meg, hogy a nevükben gyilkoljanak. Obama nem kért bocsánatot a japán emberektől, pedig megtehette volna.

A bocsánatkérés könnyű. A megbékélés, a múlt feldolgozása sokkal nehezebb. Tudomásul venni az egymással ellentétes, egymást kizáró történeteket, amelyekre nemzetek, társadalmak alapozzák életérzésüket. Hány ilyen viaskodó narratíva gyilkol ma is! Egy iszlám teológus magyarázta nekem, hogy a muzulmánok sokasága számára a hetedik század harcai Mohamed utódai között nem a távoli történelmi múlt, hanem olyan, mintha most történne. A keresztes hadjáratok rémségeire pedig a muzulmánok úgy hivatkoznak, úgy élik meg, mintha velük, szeretteikkel történt volna. Így alig lehet ebben a nagyon kicsire zsugorodott világban békésen élni. A hit és a múlt állandóan bosszúra, harcra, leszámolásra indít. Másokat is. A rossz gondolkodási séma kizárja a lehetőségét, hogy mások történelmi elbeszélése is valós lehet a többi „mesélő” szemszögéből. Obama tegnapi beszédében erre is utalt.

A bocsánatkérés könnyű, de hiteltelen is, ha a véralgebra diktálja. Igen, elismerjük, hogy vétkeztünk, de közben számoljuk ki, ti hány emberünket öltétek meg, s aztán eldől, hogy kvittek vagyunk-e. Politikai számításra gyanakszom ilyenkor, amely nem hozza közelebb az együttérzésben a népeket. A bocsánatkérés olcsó, miközben a gyászmunka hosszas, költséges és nehéz folyamat. Ráadásul részben önmagunk, eddigi lényünk, meggyőződéseink feladásával is járhat. A mai magyar társadalomnak nem kell bocsánatot kérnie azért, amit más magyarok valaha elkövettek. Csak fel kell dolgoznia, mi történt, mit tettek más magyarok és minek a nevében. (Egy nagyvárosunkban valaki megölt rokonaira az aszfaltba süllyesztett, feliratos botlókövekkel emlékezett volna. A helyi hivatal ezt nem engedte, arra hivatkozva, hogy egy zárt templomkertben már ott van az áldozatokra emlékeztető emlékmű.)

 

Gesztusokra lenne szükség. Vannak persze megismételhetetlen történelmi pillanatok. Például az, amelyben Willy Brandt 1970 decemberében nyugatnémet kancellárként letérdelt a varsói gettólázadás emlékműve előtt. Ha ez lett volna politikusi életének egyetlen eseménye, akkor is bevonult volna vele a XX. század történelmébe. A német nép nagyobb része addigra megérett erre a látványos tettre. Brandt nemcsak az áldozatoknak, de az emberségükért harcoló hősöknek is tisztelgett. Elhatárolódott nemzete kegyetlen múltjától a gesztussal. Szólt ez a lengyeleknek, akik épp aktív antiszemita kampányt folytattak, és segített hazájának is a további önvizsgálatban. Talán tudatosan térdelt le, talán spontán volt a gesztus. Azóta sem tudta senki „túltérdepelni” őt.

Obama nem kért bocsánatot, de arról beszélt, hogy Hirosima elpusztítását követően japánok és amerikaiak között erős barátság alakult ki. Mindenek ellenére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.