A baloldalnak 2010 óta temérdek ideje lett volna felállni a pofonból, de ez máig nem sikerült neki.Mert még mindig azt gondolja, hogy politizálás címén elegendő az a kommunikáció, amit legutóbb ellenzékiként 1998 és 2002 között folytatott. Tevékenysége kimerül a szimpla kritikában.
Persze roppant nehéz egyszer csak azt mondani: a kormánynak adott kérdésben igaza van vagy legalábbis majdnem értelmes a javaslata, és mi ezért ezt meg fogjuk szavazni, segítünk, támogatjuk. Ehelyett csak a gondolkodástól megtisztított ellentmondás látható, az önkritika csírája nélkül. Így jutunk el oda, hogy Gréczy Zsolt nem érti, miért gáz, ha ő mint politikus visz a civilekre kapaszkodva sütit a beteg gyerekeknek és miért nem gáz, ha mindezt Johnny Depp csinálja.
Mindent jobb- vagy baloldaliként kívánnak magyarázni. Pedig elég sokszínű az a hárommillió ember, aki változást akar: az ország 38-40 százaléka szerint egyik parlamenti párt sem való semmire. Ezt a hárommillió embert bizonyosan nem érdekli, hogy épp összefog vagy darabolódik a baloldal, vagy hogy éppen milyen intézkedésen háborodnak fel. Hárommillió ember menekül a baloldal elől is.
Valójában persze jobboldal sincs. Csak ez a tény semmit sem változtat a helyzeten. Mert a kormány számára addig a pontig teljesen mindegy, beskatulyázzák-e, vagy sem holmi oldalakra, ameddig az ellenfelei kerítés nélkül is megmaradnak egy képzeletbeli karámon belül, és onnan kiabálnak kifelé. Ez ugyanis elég kényelmes helyzet: az ellenzék magát gyilkolja le azzal, hogy csak a növekedésre képtelen „baloldal” tud megnyilvánulni, hiszen ezzel a lendülettel minden más véleményt akaratán kívül is csírájában fojt el. Mert ő az ellenzék. Pedig dehogy.
Amíg a két pasas a szekéren nem veszi észre, hogy továbbhaladásukat nem vezetésfilozófiai kérdések akadályozzák, hanem az, hogy széttörött a kocsi tengelye, addig ott fog tipródni az egész bagázs a sárban. Jó lenne ezt minél hamarabb megérteni, különben a ló is beledöglik a várakozásba.
