galéria megtekintése

Bächer Iván

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 05. számában
jelent meg.


Murányi András
Népszabadság

Gondoltam, megkérdezem Gerlóczyt, ott sétálsz-e vele Újlipóciában azóta is, hogy éppen meghaltál, de az snassz lenne; különben is, Marcival elvétve futunk össze, szevasz, szevasz, jót írtál, te nem, sportolgatunk, sportolgatunk?, nem mellesleg összesen egyszer ittam vele előremutatót: 2010 szilveszterén, miközben Ágival vártuk a vendégeket, átszóltál, hogy gyere már át, bazd meg, igyunk valamit végre.

Átmentem, de előtte nálunk is ittunk egyet, biztos, ami biztos, ugye, meg az ember sose tudhatja; illetve kettőt, az is lehet, hogy hármat, tudja a faxom. És akkor ott állt nálad Gerlóczy, valamit nézegetett, nálad azért volt/van mit nézegetni, ittunk néhányat, egyet, kettőt, hagyjuk, s akkor – mikor? –azt mondtam, mekkora poén lenne, ha most hárman át-, illetőleg visszasétálnánk hozzánk, kábé hat lépés, és meglepném Ágit azzal, hogy éló-éló-éló, Édes, egy íróval mentem el, s hopp, kettővel tértem vissza!

Tényleg marha jó poén volt, ha jól emlékszem, csak én röhögtem, ellenben ittunk még úgy nagyjából hármat (négyet?), hogy aztán kellő tisztelettel, mintegy a jószomszédi viszonyra és a vélelmezhető emelkedett hangulatra való tekintettel jelezzem: tisztelt Gold úr, kedves Jenő, ha nem nagy probléma, hajnali öt óra magasságában, hehe, mélyrészegen éneklem, na jó, üvöltöm majd a Lady Karnevalt a nagyszoba közepén, légvonalban úgy öt méterre a hálódtól és a zongorádtól, de nem ám csak úgy szimplán, hanem a végén jól elnyújtva, hogy Karneváááááál…, ha nincs ellenedre.

 

Csak arra emlékszem, hogy elmosolyodtál. A szokott módon, empatikusan, kicsit fürkészőn, de leginkább a Marson járva, fejedben valami cikket berhelve, s közben tutira beúszott a képbe Teknős Miki, akinek fölösleges mondanod, mit, hogy, miért, mert csak lövi, lövi a jobbnál jobb képeket. Legutóbb két hónapja voltam nálad, ültünk a fotelban, néztük a fotóidat, a családi fotóidat, s tudtam, hogy Móni nem adja el a lakást, mert ezt nem lehet csak úgy eladni; ez a lakás te vagy, a levegőben ott van Loncika, valami a dédfaterből, néhány tök jó recept, na meg az a kurva zongora, amelybe ököllel belevágtál, pedig zongorázni szépen, cizelláltan, pontosan kell.

Ha tudnád…

Ne tudd; persze biztos tudod, mi van itt. Ahogy jött veled Kardos G. az utcákon halottan, úgy jössz szépen te is velünk a Pannónián, a Radnótin, a Pozsonyin. A zebrán azt nézed, hogy megy át a motorjával Milán és Melinda, mert biztos tudsz belőle írni valamit, életképet, bocs, bazd meg, bächereset, Tekinek pedig még csak szólni sem kell, lövi a képet, lövi neked.

Amúgy itt van előttem egy papír, az van rajta, hogy a kerület szeptember ötödikén emléktáblát avat a tiszteletedre; Kácsor Zsolti biztosan ihletett beszédet mond, a pillanat is szép lesz, a krimó törzsközönsége pedig fölnéz a gondolkodásból, s Gerlóczy idetolt bringája mellől kér még egy kört a tiszteletedre.

Kolléga kérdezte, te, Andris, nem tudod pontosan, Pannónia hány szám?

De, mondtam, hát ezt akkor sem tudnám nem megmondani, ha nem akarnám: Pannónia utca 21.

A te utcád és a te házad, Iván.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.