galéria megtekintése

B terv

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 18. számában
jelent meg.

62 komment

Lendvai Ildikó
Népszabadság

Az elemzők dolga, hogy részletesen megvizsgálják, mitől omlott össze a választáson az A terv, a kormányváltók szövetsége által kínált alternatíva. Mutogatnom sem illik másokra, hiszen a 2010-es vereség idején a vesztes fél elnöke voltam. Ami érdekel, az az újrakezdés, a B terv. Abból indulok ki, hogy most a pártszerkezet egésze, a politika eddigi működésmódja mondott csődöt. Látványosan és drámaian elsősorban a mi térfelünkön, lassú korhadással és a győzelem által leplezetten azonban a Fidesz oldalán is.

Marabu rajza

A teljes politikai struktúra válságának négy tünetét látom:

 

1. Immár a harmadik választáson folyamatosan csökken a részvétel. A politika beszűkült, magába fordult, saját, gyakran a múltból eredő csatáival van elfoglalva. Nőtt a szakadék a politikai osztály és az állampolgárok között.

2. Megkérdőjeleződtek a pártkeretek. A kormányzó jobboldal működése már régen nem nevezhető pártszerűnek. A KDNP csupán egy név, a Fidesz pedig inkább hierarchikus, egyházias szervezet, mint párt, amely rituálékban, „politikai körmenetekben” létezik, és nem a kormánypolitika formálója. Hiába vette át a Jobbik retorikáját és kultúrájának egy részét, hegemón szerepe a jobboldalon nem erősödött, hanem gyengült. Az állami színtereken megvalósította a vágyott centrális erőteret, de éppen a saját térfelén duális szerkezet jött létre. Míg eddig az ország számára az egyetlen veszély a központ által uralt centrális erőtér volt, ma már egy másik rajzolat veszélye is megmutatkozik: a két középpontú jobboldali ellipszisé, amelyben a Fidesz és a Jobbik egymásba átfolyó közönsége két központhoz is igazodhat. Ha az ellipszis az országot is beszippantaná, létrejönne a populista, diktatórikus jobboldal és a rasszizmusra hajló szélsőjobb váltógazdasága.

3. Kudarcot vallottak az elmúlt négy év kísérletei az új típusú civil mozgalmak és a pártok viszonyát illetően. A CÖF párthadseregét nem lehet értelmes modellnek tekinteni. Az új, demokratikus civil mozgalmak a politikai osztály ellenében születtek meg, majd vezetőik egy része betagolódott a pártrendszerbe, de ezzel párhuzamosan el is vesztette civil bázisát. Bajnaiék kísérletének kudarca éppen ebből a szempontból fájdalmas. A hiányzó „közép” megtalálása valószínűleg eleve is illúzió volt, de a civilek és a politika ozmózisa valódi ígéretnek látszott. Ehelyett a politizáló közélet továbbra is a pártok világára szűkült, a korhadó pártstruktúra sem megerősödni, sem szétesni nem tudott.

4. A politikai elit szellemi elöregedése fölgyorsult. Mivel sem a civil, sem a szakmai-szakértői szférából nem törtek be új gondolatokat hozó új áramlatok, az elit változása leszűkült a generációs váltásra, ám közben felgyorsult az elit aktuális nemzedékeinek amortizálódása is. Már nemcsak a „régieket”, de az „újakat” is általánosítva marasztalják el. A leváltó hangulat a politikai osztályon túl elérte a politizáló értelmiséget is. Bezápult elit, bezápult politikai szerkezet, idősödő szavazótáborok, a helyüket nem találó „politikai hajléktalanok” növekvő tábora, csökkenő érdeklődés, apadó remények. Ezzel a helyzettel kell szembenéznünk, és nem egyik vagy másik párt, egyik vagy másik politikus kudarcával.

Ebben a helyzetben nem hiszek a dominóeffektusban. Egy párt eltűnése vagy feltűnése, egy-két ember cseréje nem fogja meglökni a dominósort. Az újrakezdés B tervének legalább három fontos elemét látom, de bizonyára van harminc is.

Kezdem a legnagyobbal és legnehezebbel. Ha ez a politikai struktúra és működésmód a végét járja, akkor a meglévő bázison, de új szerkezet építését kell elkezdeni. Az egy középpontú centrális erőtér és a Fidesz–Jobbik váltógazdaságot előidéző két központú ellipszis helyett a hálózatos társadalomét, hálózatos közéletét. Ami nemcsak 2018-ra készül fel, de segítséget ad a politikán túli világnak a következő négy év túléléséhez. Kétfajta, mozgalommá összeálló hálózatot mindenképpen szükségesnek tartok. Várható a parlament további eljelentéktelenedése, a közélet aktív energiáinak apasztása. Ennek ellenében új közéleti terepek, közösségek, önként vállalt új szakmai önkormányzatok, területi és társadalmi érdekképviseletek, anti- és miniparlamentek hálózatára és egy második nyilvánosságban való összekapcsolására van szükség. Ahogy a Kádár-korszakban a hivatalos gazdaság mellett kiépült, virágba szökkent a „második gazdaság”, amely nemcsak élni és túlélni segített, de a változásokat is előkészítette.

Ebben a ciklusban tovább folyik majd az ország szociális széthasítása is. Nincs más forrás a felső harmad vagy kétötöd támogatásának megtartására,mint a szerveződésre, szavazásra kevésbé hajlamos szegények és szegényedők további megrablása. Nem kevesebb, hanem több lesz az éhes gyerek, az iskolából eltanácsolt „problémás” kamasz, a csökkentett rezsi fizetésére sem képes család, a közmunkából és a rokkantnyugdíjból is kiszorult tengődő. A szolidaritás jelszava csak annak a szájából hangzik hitelesen, aki annak hétköznapi, gyakorlati formáit is alkalmazza. Ahogy már van egy-két „gerilla”-ingyenkonyha, ahol civilek állnak össze egy-egy hétvégére az ebédosztásra, ugyanúgy mozgalommá szerveződhetnek a másfajta segítségnyújtásra szerveződő régi és új közösségek. Akik gyerekekkel való foglalkozásra, a szegénytelepek segítésére, a gyermekéhezés enyhítésére, a „nép ügyvédje” szolgálatra vállalkoznak. Ezek a mozgalmak nem valamilyen önérdekű politikai cél eszközei, de a demokratikus politikának is nagy hasznára válhatnak, új szereplők megjelenésével, civilek és pártok bizalmi kapcsolatának példáival. De főleg azzal, hogy nem engedik elpusztítani az Orbán-rezsimet belülről szétrágni képes szolidaritást.

A második teendő ebből következik. A mozgalommá szerveződésre a pártokat is alkalmassá kell tenni. Elég rugalmassá, nyitottá, ha úgy tetszik, „alázatossá” ahhoz, hogy segítségükkel a különböző politikai alakulatok és a náluk szélesebben hömpölygő mozgalmak egy időre majd választási párttá állhassanak össze.

A harmadik leckénk az MSZP-ben és azon kívül is, végre kivitatni, amit eddig kényelmetlennek éreztünk. Azt, hogy tényleg az e a tanulság, hogy „a demokráciáról nem kell beszélni, mert az nem érdekli a szegényeket”. Éppen a legszegényebbekről, például a cigányokról meg azért nem, mert az megoszt. Vagy inkább az az igaz, hogy a baloldal a kiszolgáltatottság ellen küzd, amelybe a kenyér hiánya és a jogok hiánya egyaránt beletaszít. Hogy a Fidesz és a Jobbik ellen nem a Fidesz centralizált vezérelvűségének és nem a Jobbik jogkorlátozó, álságos „rendjének” másolásával lehet felvenni a versenyt. B terv kell. De a saját B tervünk.

* A szerző politikus, MSZP.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető