galéria megtekintése

Az utcanév kötelez

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 02. számában
jelent meg.


Rab László
Népszabadság

Megkérném a kései forradalmárokat, hogy az utcanevek megváltoztatását a jövőben ne a nyilvánosság előtt, hanem a helyi utcanév-átnevező szakkörben végezzék, és arról, hogy a Zalka Máté utcából Zalka utca lett, ne adjanak ki nyilatkozatot. Ne kínozzanak bennünket tovább a marhaságaikkal. Aki huszonöt évvel a rendszerváltás után akar rendszert váltani, húzzon el. A településeket arra kérném, ha parcelláznak, az új utcákat szíveskedjenek megszámozni, abból talán nem lesz baj.

Salgótarjánban volt legutóbb utcaátnevezési hajcihő, a régebben Kis Moszkvának nevezett megyeszékhelyen az Alpári Gyula utat a jövőben Szögverő útnak nevezik. Súlyos intellektuális manőver előzhette meg az új név kimunkálását. Az Asztalos János út neve ezután Asztalos út lesz, a Rózsa Ferenc úté Rózsa, a Zalka Máté úté meg Zalka. Okos.

Salgótarján persze tanulhatott volna Piliscsabától, ott a rafinált kádéenpés vezetőség a gonosz vörös báróról elnevezett Károlyi Mihály utcát sima Károlyira harcolta át, ami nyomban megfelelt a kommunistátlanítás szabályának, mert az „új” Károlyi már Bethlen Gábor sógorára utal, Szatmár megye örökös főispánjára, báhó Káholyi tanácsnok volt és ahansahkantyús vitéz, kéhlek szépen. És Tarján (honfoglaló törzs neve, eredetileg ótörök méltóságnév, jelentése alkirály) példát vehetett volna arról a faluról is, amelynek vezetői a Zalka Máté utcából sima Mátét varázsoltak, ezzel a partizánvezérből nyomban át lehetett váltani az evangelistára – irgalom atyja ne hagyj el!

 

Az őrület annyira logikus, hogy nem lehet ellene tenni. Az utcanevek átváltoztatásáról törvény rendelkezik, és a helyi hatalmat, ha van még ilyen, és nem mindent Orbán Viktor dönt el, a kormányhivatal szuttyogatja, mely úgy őrködik az örökkévalóság felett, hogy felszólítja a helyhatóságot, dádá lesz a Zalka Mátéból, megírta Pók Attila, mit szabad és mit nem. Pók Attila foglalkozására nézve akadémikus, egy találkozás alkalmával elmondta, mennyire unja már, hogy az általa vezetett névbizottsággal takarózik mindenki, miközben ő és néhány történésztársa csupán annyit tett, hogy az utcáknak nevet adó személyiségekről megmondták, részt vett-e totalitárius rendszer fenntartásában vagy sem.

Erről egyébként más tudós akadémikusok kimondták, hogy szólni kéne a politikának, hogy a nagynénikéjével szórakozzon, hagyja ezt abba, a helyi (például a salgótarjáni) képviselő-testület pedig döntsön saját maga a legjobb tudása szerint. Elvégre ők élnek ott, ahol a nép, beszéljenek a néppel, az majd megmondja, mi legyen az utcájuk neve.

Zsák utca. Minden kérdéses és vitatott utcát így kellene hívni a jövőben Magyarországon. És a helyi tüsténkedőkkel azt is meg kellene vitatni, hány napkollektort tétettek fel a szegény emberek házára kedvezményesen a Zalka Máté, az Úttörő utcában vagy Komcsi hősök sugárútján. Esetleg: rendben van-e a vízelvezető árok a Zakatoló Történelem közben, átfestették-e a zebrát az iskolák előtt, van-e munkahely, milyenek az életesélyek az iparvárosi rangot elvesztő Salgótarjánban?

E fontos kérdésekkel nyugodtan lehetne a kormányhivatalhoz is fordulni. Hátha kiküldenek segítségül egy utcanév-átnevezésben jártas specialistát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.