galéria megtekintése

Az út Moszkvába

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 23. számában
jelent meg.


Szilvássy József
Népszabadság

Milos Zeman az uniós tagországok államfői közül elsőként jelentette be, hogy Vlagyimir Putyin meghívására részt vesz a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai ünnepségen. Szlovák partnere, Andrej Kiska viszont határozott „nyet”-tel válaszolt ugyanarra az invitálásra. A cseh elnök azzal érvel, hogy a második világháborúban elesett és a néhai Csehszlovákia nagy részét felszabadító szovjet katonáknak semmi közük a Kreml jelenlegi politikájához.

Emlékük előtt kíván fejet hajtani. Indoklására a cseh polgárok többsége csak legyint, hiszen az államfő mindmáig tartja azt a gyakran hangoztatott véleményét, miszerint Kelet-Ukrajnában valójában polgárháború zajlik, amihez Putyinnak vajmi kevés köze van. Joggal minősítik őt az orosz politikai érdekek egyik leghangosabb közép-európai szócsövének. Bírálói a figyelmébe ajánlották azt is, hogy a szovjetek nemcsak felszabadítóként, hanem 1968 augusztusában megszállóként érkeztek Csehszlovákiába. Most meg a katonai parádén olyan tankoknak tapsol majd, amelyekkel a kelet-ukrajnai szélsőségesek és állítólag szabadságon levő orosz katonák – elnökük szerint civilben bányászok és traktoristák – harcolnak.

Milos Zemannak közvetve a legcsattanósabb választ mégis Andrej Kiska adta meg, aki leszögezte: az ukrajnai orosz agresszió miatt a legméltóbban katonai temetőkben hajthat fejet a második világégés sok millió áldozatának emléke előtt. Moszkva már kiszivárogtatta, hogy Kiska helyett Robert Fico érkezik, amit Pozsonyban még nem erősítettek meg.

 

Találóan mutatott rá az egyik neves publicista: a vérbaloldali miniszterelnök szíve szerint elmenne a díszszemlére, az esze viszont azt sugallja, kövesse hazája államfőjének példáját. Nyilván Áder Jánoshoz és további, a hivatalos válasszal még kiváró meghívotthoz hasonlóan abban bízik, hogy az európai vezetők megtalálják a közös kiutat a kutyaszorítóból.

Egyértelmű a Szovjetunió történelmi érdeme és mérhetetlen emberáldozata a nácizmus leverésében és a béke megteremtésében. Fontos az évfordulós tiszteletadás. Ám a moszkvai nagy manipulátorok nem csak erre készülnek. Ezért, valamint az ukrajnai konfliktus miatt távol marad sok neves nyugati személyiség. Angela Merkel pedig csak az ünnep másnapján, komoly ceremónia nélkül koszorúzza meg a Kreml falánál az ismeretlen katona sírját.

Akadnak viszont a térségünkben olyan politikusok, akik a cseh elnökhöz hasonlóan úgy vélik: talán mégsem lesz annyira kínos Putyin katonai erődemonstrációjához jó képet vágni, egyúttal pedig például az észak-koreai diktátor és társai, valamint a kelet-ukrajnai orosz szakadárok társaságában domborítani. És nem hivatalosan már Moszkvába készülnek. Andrej Kiskában volt annyi kurázsi, hogy most ne menjen Moszkvába. Rövidesen eldől, hányan tudnak vagy akarnak kibújni Putyin politikai és gazdasági árnyékából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.