galéria megtekintése

Az unió létérdekünk

4 komment

Charlie Flanagan

Az Európai Unió Írország számára alapvető nemzeti érdek.

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról szóló népszavazás nem várt eredményt hozott, és ez mind az Európia Uniónak, mind az Egyesült Királyságnak jelentős kihívást jelent. Ahogy az Orbán Viktor vezette magyar kormány, úgy az ír kormány is mélyen csalódott ezen referendum eredménye miatt, amely azzal fenyeget, hogy elveszítünk egy olyan értékes EU-partnert, mint az Egyesült Királyság. Ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartjuk a brit emberek döntését. Örömömre szolgált, hogy alkalmam nyílt ezekről a fontos ügyekről tárgyalni Szijjártó Péter külügyminiszter úrral Mongóliában az Ázsia–Európa-csúcstalálkozón.

Ahogy Szijjártó miniszter úrnak is elmondtam, mi, Írországban a jövőnket természetesen az Európai Unióban látjuk. Az Európai ­Uniót illetően az ír közvélemény attitűdje megalapozottan és régóta pozitív, egyike a legpozítívabbaknak az EU-ban. Az Európai Unió megteremtette Írország számára a gazdasági és szociális fejlődés lehetőségét több mint egy évszázados elmaradottság után. Az uniós tagsággal kinyílt számunkra a világ legnagyobb egységes ­piaca és, ami még fontosabb, Írországnak valós beleszólása lett ezen piac szabályozóinak alakításába. A tagság révén diverzifikálni tudtuk kereskedelmünket, és modern, tudásalapú gazdaságot építhettünk, amely munkahelyeket teremt a magasabban képzett és jobban prosperáló munkaerőnek. Az EU-s tagság révén Írországnak súlya lett a nemzetközi színpadon, és ezáltal lehetősége nyílt befolyásolni az európai uniós külpolitikai folyamatokat. Egy igazságosabb, egyenlőbb társadalom építésének lehetősége bontakozott ki előttünk.

 

Írország az elmúlt negyven évben számos nehézséggel nézett szembe, és az uniós tagság sem orvosol mindent. Mi is ki vagyunk téve a globális gazdaság jelentős változásainak. Az EU-s tagság nem mentett meg bennünket a legutóbbi gazdasági krízis súlyos hatásaitól sem, de nehéz lenne elképzelni, hogyan tudott volna ezen a válságon Írország olyan gyorsan felülkerekedni, hogyan tudott volna a gazdasági prosperitás mai szintjére eljutni, ha nem az EU tagja.

Az EU folyamatos fejlődése és gazdagodása Írország számára alapvető nemzeti érdek. Ebből indulunk ki az EU és az Egyesült Királyság közötti tárgyalásokon is. Kényes egyensúlyt kell kialakítani. Egyrészt, valamennyi tagállamnak az az érdeke, hogy az Egyesült Királyság fenntartsa a lehető legszorosabb kapcsolatait az EU-val. A mi prosperitásunk az ő gazdagodásukhoz van kötve, és az angol közvélemény meggyőződése arról, hogy az EU nyitott és tisztességes módon tárgyal az Egyesült Királysággal, a jövőbeli jó kapcsola­tok kiindulópontját fogja jelenteni. Másrészt, az ­Európai Unió és az Egyesült Királyság között létrejövő bármilyen megegyezésnek a jogok és kötelezettségek egyensúlyára kell épülnie.

Írország mint az uniós tárgyaló csapat tagja, aktív szerepet fog vállalni az EU álláspontjának kimunkálásában. Számos ügyben valamennyi tagállamnak ugyanaz lesz az érdeke, de a két ország közötti különösen szoros gazdasági kapcsolatokra való tekintettel Írországnak hangsúlyosan kell képviselnie a maga sajátos ­érdekeit. A közös állásfoglalás részeként meg kell majd fogalmazni az Írország számára különösen fontos, egyedi ügyeket.

Az EU meghatározó szerepet játszott a békefolyamat ma is zajló kibontakozásának támogatásában Észak-Írországban. Az uniós támogatási források és az uniós állampolgárság közös identitásának átélése nagymértékben elősegítette, hogy az északír unionisták és nacionalisták a történelmi, kulturális, politikai és alkotmányos problémáikat tágabb keretek között értelmezzék.

Évszázadok óta először most van fenntartható és igazságos béke az ír szigeten. Az észak és dél közötti határ szinte láthatatlan. Naponta 30 000 ember kel át a határon, hogy dolgozzon, üzletet kössön vagy kapcsolatokat építsen. Nincs előttük akadály, gyakran nem is vesznek tudomást a határról. Ez a határ nagyon más, mint amelyre sokan emlékszünk: határőrállomással, ellenőrző pontokkal. Azok tényleg elválasztották egymástól az embereket és a területeket. Az ír szigeten a fizikai határ visszaállítása visszalépést jelentene.

Az EU és az Egyesült Királyság között létrejövő új kapcsolatnak fenn kell tartania és alá kell támasztania az ír szigeten fennálló békét. Írországot és az Egyesült Királyságot sokágú és mélyreható kapcsolat köti össze. Közös a nyelvünk, a jogi rendszerünk. 1922 óta Írország és az Egyesült Királyság „közös utazási területtel" is rendelkezik. A két sziget között tehát mély történelmi kapcsok léteznek, amelyek lehetővé teszik, hogy mindkét ország állampolgárai szabadon közlekedjenek oda-vissza az ír függetlenség kikiáltása óra. Fontos, hogy az EU és az Egyesült Királyság között létrejövő bármilyen megállapodás elismerje ezen kapcsolatok értékét és szükségességét.

Fontos, hogy a tárgyalások során az EU a saját fejlődésében is továbblépjen. E tárgyalások jelentősek lesznek, de nem szoríthatnak háttérbe minden mást. Az az EU, amely növekedést generál, a régiók és a világ békefolyamatait erősíti, továbbra is fenn kell tartsa kiemelkedő szerepét, amelyet az elmúlt hatvan évben is betöltött. Teljes eszközrendszerének mozgósításával az EU minimalizálni tudja az Egyesült Királyság kilépésével járó károkat, és meg tudja határozni, miként építsük a jövőnket közösen. Ezt Írország a továbbiakban is elkötelezetten támogatja.

A szerző Írország külügyminisztere

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.