„Munkanélküli lettem, de ez nem az én hibám, hanem a főnökömé. Képzeld, megbolondult, és tönkrement miatta a cég. Komolyan beszélek, a főnök tényleg megkattant, tévképzetei támadtak, most már pszichiátrián kezelik. Egy könyveléssel foglalkozó kft.-nél dolgoztam, nem voltunk sokan, alig tucat alkalmazott, de a maga területén mindenki profi, szóval jól ment a bolt. Amikor a főnök gyanúsan kezdett viselkedni, még nem sejtettem, hogy megbolondult, azt hittem, túlhajszolta magát, ötvenkilenc évesen napi tíztizenkét órát dolgozott, és még vitt haza melót, szóval kikészülhetett rendesen. Kezdetben gyanakodtam, hogy talán zugivó, azért beszél hülyeségeket. De egy kortyot sem ivott, legalábbis a felesége szerint antialkoholista volt, nem merte kipróbálni a szeszt, mert félt, hogy alkoholista lesz. Szerintem ez is függőség amúgy, de mindegy, már nincs jelentősége. Pedig utólag belegondolva jót tett volna neki, ha havonta egyszer leissza magát, s kicsapja egy-két napra a biztosítékot.
Eleve szorongós típus volt, gyakran voltak dühkitörései, de ezt még elnéztük neki. Akkor kattant be teljesen, amikor az egyik munkatársunk felmondott. Talált egy másik munkahelyet, ahol jobban megfizették, a főnök meg nem értette, hogy a kolléga a váltást hogyan és mikor szervezte le. Képzeld el, hogy egy irodában ülünk mindannyian, mindenki hallja, hogy a másik mit beszél telefonon, mindenki látja, hogy a másik reggeltől estig robotol, mint egy állat, mindenki szem előtt van, szóval a főnök azt hiszi, hogy mindenkiről tud mindent, s egyszerre csak kiderül, hogy senkiről nem tud semmit. Nem értette, hogy a kolléga mikor egyeztetett az új munkáról, ezt meg is kérdezte tőle a fülünk hallatára, de a kolléga csak a vállát vonogatta, azt mondta, ez rá tartozik.
Attól kezdve a főnök gyanakodni kezdett, és ezzel lassan az agyunkra ment. Utánunk jött a vécére, hogy ellenőrizze, lekapcsoltuk-e a villanyt. Megkérdezte, hogy hol ettünk ebédidőben. Ezt még lenyeltük. Érdekelni kezdte, hogy ki milyen útvonalon jár munkába, amin eléggé kiakadtunk, de jobb a békesség, hát leírtuk neki, hogy mivel járunk munkába. Erre a főnök összeállított egy hálózati ábrát, amit kinyomtatott, és kifüggesztett a folyosón. Olyan volt, mint egy normális budapesti tömegközlekedési útmutató, azzal a különbséggel, hogy csak az általunk használt villamosokat lehetett látni rajta, a többit nem. A főnök ugyanis gyanúsnak találta, hogy mindannyian villamossal járunk munkába, hiába magyaráztuk, hogy azzal a legegyszerűbb, ő azzal érvelt, hogy összeadta az általunk használt villamosok számozását, majd osztott-szorzott, levonta belőle az adót, s kijött neki az ötvenkilenc.
