Az ötéves komcsi

Ehhez képest: az intézet honlapján az összes hamis adatot ott hagyták, úgy, ahogy volt. Csupán annyit tettek, hogy az életrajzok fölé odaírták: „Portálunkon kritikai kiadás igényével változatlan formában közöljük az 1989-ben megjelent Segédanyag a politikai bizottság tanulmányozásához c. kötet életrajzait. A huszonöt évvel ezelőtt készült szövegek a rendszerváltoztatás pillanatában elérhető háttéranyagok és lexikonok tudásanyagát tükrözik.” Tükrözik a fenét.

A rendszerváltás előtti lexikonokból, például a Munkásmozgalmiból is tudni lehet, hogy a fent említett Kovács István 1911-ben született (és októberben). A „kritikai kiadásnak” pedig épp az a lényege, attól kritikai, hogy az újraközlő pontosan és szakszerűen feltárja mindazt, amit a közölt mű használatához tudni kell, különös tekintettel a benne előforduló hibákra. Ezért van a kritikai kiadásokban oly sok és hosszú lábjegyzet.

A Schmidt Mária által főigazgatott intézetben ebből a kritikai munkából szikrányit sem végeztek el. Abszolúte nem zavarja őket, hogy a portáljuk tévedések és hamisítások tömegét borítja a nyilvánosságra.

Az intézet munkatársai diplomás történészek. Hülyíthették őket az egyetemen ideológiailag, az öregebbjét így, a fiatalabbját úgy, de a szakma legelemibb normáit csak számon kérték rajtuk. A szakmai eligénytelenedés, elzüllés csodájának a tanúi vagyunk. Ez a csoda pedig csak azzal magyarázható, hogy az érettebb kommunista diktatúra hármas követelményéből, a politikai, szakmai és emberi alkalmasságból az éretlen orbánizmusban csak a politikai maradt.

A hatalom kegyelte szakma bohócai olyan védettséget élveznek, mint a kommunista diktatúra hajnalán. És ha a történettudományban így van, miért lenne máshol másképp? Ott, ahol még sokkal többet lehet ártani?