„Június első vasárnapján mindig kijövök a temetőbe, és olyankor hozom magammal ezt a bundát, mindenki hülyének néz miatta a villamoson, de mit csináljak, ez volt a mama kedvenc bundája, ebben is halt meg, vagyis ez a bunda ölte meg. Karácsonykor a mama mindig ebben ment az éjféli misére, és a barátnői odáig voltak az irigységtől. Hallottam, ahogy összesúgnak a hátunk mögött, hát ez a Nellike így, hát ez a Nellike úgy, a kis ribanc, így sutyorásztak.
Ez a Nellike volt az én anyám, aki büszkén kihúzta magát, és direkt élvezte, hogy a barátnői mögöttünk sugdolóznak. Az az igazság, hogy a mama tényleg egy kis ribanc volt, lelkifurdalás nélkül csalta az apámat, de én minden hibája ellenére felnéztem rá, nekem csak az ő szava számított. Az apámé nem. Az apám szófukar, sótlan ember volt, akit minden idegesített, a kanálcsörgés a konyhában, a fürdőszobában a zubogó víz, és reggel a nevetés. Igazából a jókedvünk zavarta, neki ugyanis sosem volt jókedve a gyomorbaja miatt. Már ő is itt fekszik a Farkasrétiben, és gondolom, elégedett. Csönd van, itt már nem zavarja semmi, se kanál, se víz, se mama, se nevetés.
Június másodikán van a mama születésnapja, ezért szoktam ilyenkor ezt a bundát a sírjára teríteni. Ez az ő születésnapi ajándéka. Drága holmi, igazi ezüstróka! Caplatok júniusban a bundával, s látom az embereken, hogy hülyének néznek, de nem érdekel. Megérdemli a mama. Idén volna kilencvenöt éves. Ha élne, lelkifurdalás nélkül csalná az apámat, de csak azért, hogy elmesélhesse a barátnőinek, azok meg sutyorogjanak. Egyszer azt mondta nekem a mama, hogy édes kislányom, inkább legyél vidám kurva, mint savanyú, vén szatyor, úgyis ugyanott végzed, a Farkasrétiben. Mire az apám azt ordította, hogy takarodjatok az asztaltól, hülye picsák, de mi csak nevettünk a mamával, az apám erre belecsapta a vajkést a vajba, és elrohant, de a mama nem bánta, azt mondta, ha lenne vér a pucájában, a papád haza se jönne három napig, de az apámnak nem volt vér a pucájában, délre már otthon volt, és nem szólt hozzánk két napig.
