A csúcstalálkozó után Orbán megpróbálta a visegrádi országokat és mindenekelőtt saját magát győztesnek beállítani, amiben készségesen közreműködött a magyar kormányzati propaganda is. A diadalittas értékelés azonban minden alapot nélkülözött. „Elértük valamennyi kitűzött célunkat, így megvédtük a szabad munkavállalás lehetőségét" – állította a kormányfő. Ezt azonban nem is veszélyeztette senki. Az viszont nem igaz, hogy az Egyesült Királyságban dolgozó magyar munkavállalókat nem éri hátrányos megkülönböztetés. Nagyon is éri. Persze nemcsak a magyarokat, hanem a lengyeleket, cseheket, németeket, svédeket is. De ettől még Orbán állítása hazugság marad. A visegrádi országok még azt sem tudták elérni, hogy más uniós tagállam ne alkalmazhassa a szociális juttatások korlátozásának brit modelljét. A német, az osztrák és a dán kormányfő már Brüsszelben jelezte, hogy hasonló rendszert kívánnak bevezetni. Akkor végül is milyen kitűzött célokat sikerült a magyar kormányfőnek elérnie? Semmilyet!
Ami a menekültválságot illeti, a csúcsértekezlet zárónyilatkozata egyértelműen az uniós szintű, közös megoldás mellett foglal állást, míg Orbán Viktor kezdettől a tagállami szintű, elsősorban a magyar megoldás mellett érvelt. Kiindulópontja a Charlie Hebdo elleni tavaly januári terrortámadás óta az, hogy a terrorizmusért a bevándorlás a felelős. Kezdettől összemosta az életüket a hazájukban dúló háborútól, a terrorizmustól, az ottani diktatúrától féltő menekülteket a jobb élet reményében útnak induló gazdasági bevándorlókkal és a terroristákkal. A menekült szót nem is használja, csak migránsokról beszél. Így figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarország 1989 tavasza óta részese az ENSZ menekültügyi egyezményének, amely kötelezővé teszi a menekültek befogadását.
Egyetlen uniós tagállam sem törekedett arra, hogy Orbánhoz hasonlóan „nemzeti konzultációval", majd óriásplakát-kampánnyal meggyűlöltesse és félelmetesnek állítsa be a menekülteket, ellenük hangolja a közvéleményt, majd áthatolhatatlan, késpengés drótkerítéssel állja útjukat, esélyt sem adva menedékkérelmük tisztességes elbírálására. Most cinikus módon azt állítja, hogy a magyar példát követve minden ország kerítést épít. A különbség az, hogy míg az ő utasítására felépített kerítés célja a menekültek belépésének megakadályozása és a más államok felé terelése, addig az európai értékrendnek megfelelő kerítés beléptetőkapukhoz és befogadóállomásokhoz tereli a menedéket kérőket. Ez az ENSZ és az EU normáival összhangban álló, humánus eljárás, míg Orbán álláspontja nincs összhangban az általa előszeretettel hivatkozott keresztény értékrenddel sem. A csúcstalálkozó zárónyilatkozata egyértelműen kimondja, hogy maradéktalanul végre kell hajtani a tavaly hozott két döntést, azaz a Görögországban és Olaszországban tartózkodó negyvenezer menekült önként vállalt befogadását, valamint az Európába érkezettek közül százhúszezer menekült kötelező kvóták szerinti áttelepítését, amiből Magyarországra 1249 menekült jutna. Orbán Viktor, aki Robert Fico szlovák kormányfővel együtt a kötelező kvóták ellen tiltakozva az Európai Bírósághoz fordult, a zárónyilatkozat elfogadásakor semmiféle ellenvetést nem tett.
Orbán szokása szerint a menekültügyben is saját győzelmét hirdette ki. Azt állította, hogy a tagállamok vezetői lényegében az ő kezdettől hangoztatott álláspontját tették magukévá. Szerinte ezzel összhangban értettek egyet az unió külső határainak megvédésével, amit soha egyetlen tagállam sem kérdőjelezett meg. Az sem igaz, hogy „most mindenki kerítést épít, megállít és visszafordít". A valóság az, amit Ausztriánál is láthatunk, hogy a kerítés csak tereli a belépést, lehetőséget adva a regisztrációra, a kérelmek igazságos elbírálására, a menekültek befogadására vagy továbbengedésére, illetve a gazdasági bevándorlók visszafordítására.
Orbán Viktor változatlanul az általa pávatáncnak nevezett félrevezetésre épít. Azt hiszi, hogy lehet mást mondani Brüsszelben és Budapesten, lehet mást mondani és mást cselekedni. Ezzel nem szolgálja, hanem veszélyezteti nemzeti érdekeinket és az európai integráció jövőjét.
A magyar kormánypárti sajtó büszke arra, hogy Orbán a nemzetközi sajtóban az egyik legtöbbet szereplő európai politikus. Ha azt is megnéznék, milyen jelzőkkel minősítik, kikhez hasonlítják őt, rájönnének, hogy nem a büszkeségre, hanem a szégyenkezésre lenne okuk.
A szerző korábbi külügyminiszter
