galéria megtekintése

Az erkölcsi helyzetünk katasztrofális

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 06. számában
jelent meg.


Uj Péter
Népszabadság

Paul George amerikai kosárlabdázó a múlt héten nagyon rondán összetörte magát egy edzőmeccsen. A válogatott edzőmeccsén, az augusztus végén kezdődő FIBA-vébére készültek. (Tényleg, olyan szánalmas, ahogy ezek a nyomorult világszövetségek elkezdték magukat brandelni. Biztos fölbéreltek valami rohadt drága ügynökséget, és azóta ezt nyomatják, FIFA-vébé, FIBA-vébé és a többi. A nagy nézettségű brazíliai sportesemény alatt már nevetséges volt a szpíkerek erőlködése, hogy minden lehetséges helyen említsék a szövetség idióta rövidítését. Mint a rezsicsökkentés, komolyan.)

A lényeg: George az amerikai profi liga egyik legtehetségesebb fiatal sztárja, a következő öt évben körülbelül 90 millió dollár fizetést kap a klubjától. A sérülése annyira súlyos, hogy ebben a szezonban biztosan nem játszhat, és bár még csak 24 éves, egyáltalán nem biztos, hogy tökéletesen felépül, és képes lesz akár megközelíteni is azt a teljesítményt, amit idén produkált.

Marc Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa (a most lesérült George az Indiana Pacers játékosa, tehát nincs köze Cubanhoz), internetmilliárdos, a klubtulajok közül a legaktívabb, legtöbbet szereplő figura gyorsan oda is nyilatkozott, hogy nem egészen oké így ez a válogatottasdi, hogy a klubtulajok dollármilliókat, akár százmilliókat fektetnek a játékosokba, meg működtetik a ligát, a profi kosárlabdázás rendszerét, és akkor jön egy nemzetközi betűszó, és mindenki kénytelen odaadni a legdrágább játékosait, és akkor sem kap semmit, ha kissé lestrapálva vagy éppen használhatatlan állapotban kapja vissza.

 

Régi vita ez, de Cuban most mindenkinél keményebben állt bele, és nehéz lenne azt mondani, hogy nincs igaza. Gyakorlatilag lemaffiázta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Nyakig ülnek a korrupciós ügyekben, dollármilliárdokat húznak a sportbizniszből ellenőrizetlenül, átláthatatlanul. „A legnagyobb átverés ami létezik, hogy a NOB elhiteti a világgal: az olimpia a hazafiságról, a nemzeti büszkeségről szól, és nem a pénzről.” Óh, milyen különös, egyedülálló eset! A nagy hazafias jelszavak mögött piszkos kis anyagi érdekek lapulnak.

A világ legnagyobb amatőr vagy álamatőr sportszövetségei körül évek óta turbulálnak az egyre súlyosabb és súlyosabb korrupciós botrányok. Röpködnek a dollármilliárdok, a vádak, a tagadások, a vallomások, gyanús elhallgatások.

A futballvébé ideje alatt amerikai és brit kommentátorok naponta emlegették Blatter és a FIFA gyanús ügyeit, mutatták be, hogy zsákmányolja ki teljesen a világszövetség a rendező országot. Gary Lineker, a ’86-os mexikói vébé gólkirálya, az egyik legismertebb futballkommentátor a hét végén nagy interjúban fejtegette, hogy a FIFA egy korrupciótól bűzlő, undorító trágyahalom, és a tiszta országoknak meg kellene fontolniuk, hogy bojkottálják a katari világbajnokságot. Sőt akár az oroszországit is.

Fantasztikus egybeesés, hogy a magyar mozik éppen most mutatják be azt a filmet, amelyet hülyére promóztak a világbajnokság alatt (gondolom, kötelező volt nyomatni, a közvetítési jogokkal együtt járt), amelynél fényesebb közvetett bizonyíték nem nagyon kell a FIFA bűnösségére. Ez a film, amelyet Blatter elnök gründoltatott, hogy kábé közép- ázsiai diktátorok modorában állíttasson emlékművet magának, és csapjon egy kis (nagy) propagandát. A film kulcsmondatát ezerszer játszották le a vébé szüneteiben, szinte beégették mindenki agyába: „Az anyagi helyzetünk katasztrofális!”

Cinikus banda, az sicher.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.