A nyugatihoz hasonló viszonyokat, de leginkább normalitást akartak az emberek. Újraegyesítésről senki sem beszélt, az elérhetetlennek tűnt – Jens Reich, a volt NDK ellenzéki szervezete, az Új Fórum egyik társalapítója vallott így a Der Tagesspiegelben arról, hogy jó negyedszázaddal ezelőtt honfitársai miként tekintettek a berlini fal 1989. novemberi leomlását követő időszakra. A gyakran hezitálással, a problémák „kiülésével” vádolt Helmut Kohl megértette, hogy a kelet-európai változásokkal milyen történelmi lehetőséghez jutott országa. S 1990. október 3-án a német egység kancellárjaként Kohl már úgy állhatott Berlinben a Reichstag előtt Willy Brandt társaságában, hogy biztosan benne lesz a történelemkönyvekben. Mert ő forrasztotta össze azt, ami összetartozott.
Huszonöt év elteltével Németország Európa vezető politikai és gazdasági hatalma, de még mindig nem teljesen egységes. A nyugati és a keleti tartományok között változatlanul jelentősek a különbségek: az egykori NSZK-ban óránként átlagosan közel 21 eurót, az ex-NDK-ban alig 16 eurót lehet keresni. A 80 millió lakosú óriás azonban alapvetően barátságos behemót. Békében, kiegyezésben él szomszédaival. A német tőke területi hódítás nélkül érte el, hogy például Kelet-Közép-Európa beszállítóként és árufelvevőként egyaránt rendelkezésére álljon. A katonai szerepvállalással azonban bajlódik az óriás, külpolitikája sem mindig következetes. Mégis van kisugárzása, vonzereje. Sikerességét, jólétét mindenütt csodálják és irigylik. A német normalitásban egyre többen akarnak osztozni. A Közel-Keletről áradó menekültek is. Hetven évvel a fajelméletet hirdető, milliókat iparszerűen legyilkoló náci rezsim bukása után ez az ország az álma a háborúk, a kivégzések, az üldöztetések miatt a migrációt választóknak.
Az újraegyesített Németország minden idők legjobb Németországa. Olyan kultúrnemzet, amely példa a demokráciára, jogállamiságra, az emberi jogok érvényesülésére. A valóság nem ennyire rózsaszínű, elég a felgyújtott menekültszállásokra utalni. A németek jelentős része aggódva figyeli, hogy a (legkevesebb) közel egymillió – többségében muzulmán – menekült befogadását képes lesz-e kezelni a még ifjú, újraegyesült Németország.
