Bár a vándor munkaerőt fogadó országok gazdasági értelemben egyértelműen nyernek a migrációval, megfigyelhető körükben egyfajta „jóléti sovinizmus” is, amely a közvéleményt az EU-migránsok ellen fordítja. Van, aki nehezen emészti meg: a keleti bővítéssel nemcsak országok és piacok csatlakoztak az EU-hoz, hanem emberek – méghozzá egyenlő jogokkal.
A kelet–nyugati mobilitással kapcsolatos tényleges kockázatok nem a fogadó, hanem a származási országok oldalán állnak fenn. A Közép- és Kelet-Európából érkező munkavállalók jelentős része túlképzett a betöltött munkakörhöz képest. Ez a felsőfokú végzettséggel rendelkezők mintegy feléről elmondható volt 2012-ben. Egyes ágazatokban (különösképpen az egészségügyben) a magasan képzettek elvándorlása komoly feszültségeket okoz. Az elvándorlással járó kockázatokat és veszteségeket ugyanakkor jórészt kompenzálják a pénzbeli hazautalások (amelyek két balti ország esetében elérik a GDP 3 százalékát, Bulgáriában pedig a négyet).
Az elvándorlás az új tagországok többségében hozzáadódik az alacsony születésszámból fakadó demográfiai feszültséghez. Nem utolsósorban emiatt is az elmúlt tíz év folyamán Magyarország mellett a három balti ország, valamint Románia és Bulgária folyamatos népességfogyást könyvelt el (ami más EU-tagországokról nem mondható el).
A keleti bővítés (2004 és 2007) az EU-n belüli munkaerő-mobilitást gyakorlatilag megduplázta, a jövedelmi különbség pedig hosszú távon fenn is fogja tartani. Ezt azonban nem tekinthetjük automatikus, minden mástól független összefüggésnek. Hiszen például a Cseh Köztársaság és a vele szomszédos Németország között is fennáll a jövedelmi szakadék, Csehországból mégis nagyon kevesen vándorolnak el. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy Csehországban a jóval alacsonyabb GDP ellenére kb. ugyanolyan szintű a szegénység, mint Németországban.
A szegénységből való kilábalás kérdése régiónk több országában is összefonódik a romaüggyel. Az EU néhány régebbi tagországának (pl. Spanyolországnak) is van jelentős roma kisebbsége, érdemben azonban a cigánykérdést a keleti bővítés hozta be az unióba. Nem minden roma szegény, de Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában a roma kisebbséget továbbra is szakadék választja el a többségi társadalomtól az iskolai végzettség, a foglalkoztatás, az egészségi állapot és a lakásviszonyok tekintetében. E szakadék felszámolását, de sokszor felmérését is hátráltatja a folyamatosan újratermelődő előítélet, sok esetben politikai támogatást is élvező, nyílt rasszizmus.
Kimondhatjuk tehát: a jövedelemben (GDP) mért, gyorsabb vagy lassabb konvergencia ellenére a régió legtöbb országa inkább egyfajta belső perifériaként fejlődött eddig. Ennek, tehát az EU centrumától megkülönböztető vonásoknak további példái sorolhatók, például a munkaügyi kapcsolatok terén. Kelet és Nyugat között jelenleg komoly szakadék mutatkozik a munkáltatók és a munkavállalók szervezettsége tekintetében is. Ez folyamatos kísértést jelent a gazdaságpolitikának arra, hogy a versenyképességet a munkavállalók rovására erősítse. A szakképzés és az innováció érdemi erősítése az utóbbi időszakban inkább csak egyes külföldi beruházások kapcsán volt megfigyelhető.
A gazdaság növekedési potenciáljának javításához általában véve is fontos lenne, hogy régiónkban a kormányok átértékeljék az emberi erőforrásoknak a növekedésben játszott szerepét, és a korábbinál nagyobb súlyt adjanak a humántőke-beruházásnak. A közoktatás, népegészségügy, szociális integráció terén, ahol korábban forráskivonás volt inkább jellemző, új beruházásokra van szükség ahhoz, hogy az EU-tagság második évtizede a társadalom számára érezhető javulást hozzon.
E preferenciáknak – az EU ajánlásaival összhangban – érvényesülniük kell az EU kohéziós forrásainak programozása során. Az Európai Szociális Alap például az eddigieknél jóval többet tudna segíteni a nők foglalkoztatásának előmozdításában, a fiatalok pályakezdésének segítésében (az ifjúsági garancia bevezetésével), a roma integrációban, a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának javításában, valamint az aktív időskor előmozdításában. Bár sok esetben a hazai adminisztráció is akadozik (lásd a tavalyi komoly fennakadásokat az uniós források lehívásában), a fenti célok hathatósabb uniós finanszírozása döntő mértékben a hazai politikai akaraton múlik.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a gazdasági és szociális fejlődés programját (már ahol van ilyen) nem egyszerűen az EU-források programozásával, hanem a valutareform menetrendjével is össze kell hangolni. Az euró bevezetése az első évtizedben a régió négy országában sikerült – jellemzően a kisebbek körében. A pénzügyi sikernek sok esetben a társadalmi (Lettország) és területi (Szlovákia) egyenlőtlenségek kiéleződése volt az ára.
A pénzügyi konvergencia képessége erény, ugyanakkor az agresszív „belső leértékelés”, s az ennek nyomán kialakuló, nagyarányú ifjúsági munkanélküliség, szegénység és elvándorlás alááshatja a gazdasági növekedési potenciált. A modell hosszú távú fenntarthatósága kétséges, ugyanakkor az alternatíva keresése az EU egészének feladata, nem csak az érintett országoké.
A második évtized nagy kérdése az EU számára – az euróreform megvalósíthatósága mellett – az, hogy folytatódhat-e a keleti peremrégió felzárkózása az eddig tapasztalt belső polarizáció nélkül, illetve annak visszafordításával. Az, hogy az új tagországok számára végül is siker-e az EU-tagság, és ki tudták-e használni az integráció által kínált lehetőségeket, nem csak a GDP-n keresztül mérendő le. A gazdasági fejlődés minősége, a társadalom állapotának alakulása legalább ilyen jelentőségű, ha nem fontosabb.
Egy új minőségű fejlődési pálya kijelöléséhez az új tagországoknak erősíteniük kell a valódi szociális párbeszédet. Az Európában sikeresebb és világgazdasági összehasonlításban is versenyképes érdekegyeztető modell felé való elmozdulásnak Közép- és Kelet-Európában is komoly hozadéka lehet. Az EU ajánlásai ezt célozzák. Kérdés, hogy a társadalmi és politikai akarat helyben is meglesz-e hozzá.
A szerző az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
