A britek megtorpedózták az uniót, melynek tartópillérjei most még hangosabban recsegnek-ropognak, mint eddig, de ebbe a kalandorpolitikába átmenetileg Nagy-Britannia is belerokkan. Egy nap alatt szembesült azzal, hogy az országot, a fontot, s a békés, vidéki Angliát a világ leértékeli, hogy Nagy-Britanniából Kis-Britannia lehet, hogy a düh és értetlenség hullámai csapkodnak körülöttük, s pár nappal a népszavazás után hárommillió brit kíván új népszavazást. Anglia kettészakadt.
Mintha a vehemens függetlenségpártiaknak fogalmuk sem lett volna róla, mire szavaznak. A birodalmi álom igézetében éltek, s nem tudták, miféle gazdasági erőt és védelmet jelent egy négyszázötvenmilliós közösség. Semmiféle piaci előrejelzésben, józan helyzetértékelésben nem hittek, s csak akkor ocsúdtak fel, amikor jött a hideg zuhany: a font zuhanása, Skócia és Észak-Írország bejelentése, hogy kiválnának, mert az unió tagjai akarnak maradni.
A kilépés egy hezitáló, kétszínű, rövidlátó, populista politika következménye. Cameron kiszabadította a szellemet a palackból, amit aztán Boris Johnson és más demagógok tápláltak. Az idősekkel elhitették, hogy az unióba befizetett pénzeket jobb célokra, például nyugdíjemelésre fogják fordítani, és felszították az idegengyűlöletet. Száz éve érkeznek bevándorlók tömegei Nagy-Britanniába az egykori gyarmatokról, ami nem váltott ki ellenreakciót. Ezek az emberek gyengén fizetett, rossz minőségű munkákat végeztek, utódaik viszont már többre vitték. Az egyik épp London főpolgármestere. Tíz éve viszont már Kelet-Európából is mehetnek oda munkavállalók, ám őket az idős, az alacsonyan képzett és a vidéki britek akkor sem látják szívesen, ha a munkájukra szükség van. Tizenhét és fél millió emberrel hitették el, hogy Adam Smith országában a szabad piac nem érték, hogy a sok kelet-európai veszélyezteti a brit munkahelyeket, a szigetország túl sokat áldoz az unióért, fölöslegesen veti alá magát az uniós döntéseknek, amikor maga is dönthetne a sorsáról. Egyedül jobb lesz.
Hát megkapták. És mi is. A piaci földindulást, a pénzügyi káoszt, a bizonytalanságot és a félelmet az amúgy is demoralizálódó Európában. Évekig tartó tárgyalások következnek, s ha az uniónak csöpp esze van, kemény lesz, és nem engedi, hogy a britek csak az előnyöket fölözzék le. Bízom abban is, hogy a belülről bomlasztás álnok politikáját az eddiginél sokkal határozottabban fogják elítélni, s remélhetőleg véget is vetnek neki. Azok a populista politikusok, akik évek óta erre játszanak, a britek kiválásával legfőbb szövetségesüket veszítették el, de talán itt a pillanat, hogy megértsék: nem foghat a macska egyszerre kint is, bent is egeret.
