galéria megtekintése

Az el nem mesélt történet

1 komment


Doros Judit

Tejért jöttél, látom, de nem tudok adni, most vannak kis bocik, azok elszívják az anyjuktól. Öröm látni, ahogy lefetyelnek, a fejőgép piskóta hozzájuk képest. Látod, ennek a legkisebbnek csillag van a homlokán, ez lesz majd a legokosabb. Már amennyire okos tud lenni egy tehén. Nem kombinálják túl a dolgokat, de nem is azért szeretjük őket. Jámborak, mint a mesében. Volt itt korábban csorda, reggelente kiengedtük a kapun a kicsiket is meg a nagyokat is, s mentek fel a hegyi rétre. Este meg jöttek haza, és soha, egyik se tévesztette el, melyik kapun kell bejönni.

Te láttál már tehenet bejönni a kapun? Biztos nem, városi lány vagy, látszik rajtad. Olyan puha a tenyered, mint egy kisbabáé. Kapálni nem szoktál, le merem fogadni. Ne is kapálj, görbe lesz a hátad, mint az enyém, az ágybetétbe is gödröt váj a púpom. De így a jó, legalább hanyatt fekve nem csúszkálok el egyik irányba se. Láttalak sarlózni a múltkor, a könnyem kiszaladt, úgy kacagtam. Ne csapkodjál jobbra-balra, válasszál ki egy irányt. Látom, jobbkezes vagy, akkor jobbról balra sarlózzál. Már ha jót akarsz magadnak. De minek sarlózol, amikor ott a fűkasza? Így kondizol?

Szóval bejön a tehén. De nem ám csak úgy bejön, előtte lassít, s már az orrlyukain látszik a boldog sóhaj, hogy mindjárt megszabadítjuk a tőgyben feszülő tejtől. Azt hiszed, a tej langyos, mi? Te se fejtél soha tehenet, akkor tudnád, hogy meleg. Olyan meleg, hogy szinte éget, amikor a kézfejedre cseppen belőle. A nagyanyám fejőszékét használom, amikor odaülök a lábuk közé, tudom, ez olyan boszorkányos dolog, de a múltkor kipróbáltam egy másik székkel, és sokkal kevesebb tejet adtak. Ezek érzik a nagyanyám szagát, ott hordozzák a sejtjeikben még pöttyös köntösének szalmaillatát is.

 

Én is érzem néha ezt az illatot, amikor behajolok a tőgyük alá, és megmosom őket csutakkal. Előtte a mosószappanból lereszelek vagy kétmaréknyit, azt forralom fel vízzel, s abba mártogatom bele a rongyot. Biztos nem hiszed el, de nagyanyám ugyanezzel a ronggyal mosta az akkori tehenek tőgyeit. Ő szőtte a vásznat úgy hatvan évvel ezelőtt, és nézd meg, nincs rajta egy szakadás se. Nem is mosok vele csak tőgyet. Ez a tőgymosó kendőm. Hipóba véletlenül se tenném, flancos mosóporba se áztattam soha. Van a padláson vagy három kiló szappanom, azt is a nagyanyám főzte még, használt zsírból meg lúgból, de olyan príma ma is, hogy nem adnám semmiért.

Gyere, vakargasd meg a bocik fejét, azt nagyon szeretik. Én mindig duruzsolok nekik. Elmondom, mit ettem reggelire, hol fáj, ha fáj. Azt is nekik suttogom el, ha megbántott az emberem, így legalább nem marad bennem feszültség. Nézek bele a nagy szemükbe, tudom, hogy értik, amit mondok.

Biztos tudod, hogy nincs gyerekem. Faluhelyen mindent tudnak az emberek, és ezért örülnek az új beköltözőnek, mert azoknak újból el lehet mesélni minden korábbi történetet. Át lehet élni megint, szent borzalommal vagy épp könnyes kacagással. Hát tőlem nem fogsz hallani se vidám, se szomorú történetet. Pláne nem erről. Nem téveszt meg a szemed, átlátok az ártatlan pillantásodon, a türelmes várakozásodon. Nagy a kísértés, embernek még sosem meséltem el, miért az lett a sorsom, ami. Neked sem fogom, hiába vannak olyan nagy barna szemeid, mint a bociknak.

Tőlem csak tejet kaphatsz. Majd később, valamikor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.